22. fejezet ~ Your Love Is My Drug

Sziasztok! :)) Köszönöm a komikat és a 10 rendszeres olvasót, iszonyú aranyosak vagytok.!! ^^ Örülök, hogy tényleg sikerült kicsit izgalmasra írni és remélem, hogy nem hazudtatok és tényleg nem tudjátok, hogy ki lehet Niall titokzatos barátnője. :PP Egyébként ebben a részben még nem tudjuk meg, de a következő részekben ígérem fény derül rá, hogy ki is ő... ;dd De, az még messze van, viszont most egy jó hírrel számolok be, márpedig ebben a részben Bii visszatér. :'DD Viszont ez a rész viszonylag rövid lett, de kövi már írásban van, szóval valószínűleg hamarabb fog jönni, csak ezt mindenképp itt akartam befejezni, hogy továbbra is izgalmas legyen. :PP Na remélem, hogy felkeltettem az érdeklődést, szóval akkor jó olvasást. xx. 

Your Love Is My Drug 

~Louis szemszöge:

Reggel Liam kelt fel legelőször utána pedig én. Harry Mandy-nél aludt (vagy ki tudja mit csinált), Zayn és Roxy meg még aludtak. Roxy-nak ma van az utolsó napja nálunk, mert a bátyja ma jön haza. Igazából hiányozni fog, már nagyon megszoktam, hogy itt van velünk.

-Jó reggelt! - jött be boldogan Niall a konyhába

Liam-mel morogtunk valami hello félét, mert bár mi voltunk fent először ez nem azt jelenti, hogy ki is pihentük magunkat. Liam állítása szerint Zayn és Roxy túl hangosak voltak, ő pedig ugye mellettük van, én pedig egész este forgolódtam.

Liam már fél órája evett egy szendvicset, én pedig majdnem lefejeltem a müzlimet, miközben Niall a Kiss You-t énekelgetve kutatott a hűtőben, végül pedig kivette belőle a mézet.

-Niall mitől vagy ilyen vidám? - néztem fel a müzlimből

-Miért volt a méz a hűtőben? - kérdezte kómásan Liam

-Csak jókedvem van. - mondta Niall, majd tovább énekelve megkent egy mézes kenyeret

A srácokkal a nappaliban ültünk, Roxy meg készülődött, mert fél órája volt, hogy kiérjen a bátyja elé a reptérre.

-Hiányozni fog Rox - gondolkodott Harry, aki közben már rég hazaért Mandy-től

-Neked hiányozzon csak a saját barátnőd - vette oda neki Zayn 

-Tényleg milyen volt tegnap este? - kérdezte Niall a szemöldökét húzogatva

-Semmilyen - mondta Harry majd kicsit morcosan nyomkodta a távirányítót - Mand-nek megjött

-Majd jövőhéten haver - veregettem meg a vállát

-Jézusom, legalább ezt azután beszélnétek meg, hogy nem vagyok hallótávolságban - jött oda hozzánk Roxy 

-Nem tudtuk, hogy már lejöttél - magyarázta Hazza

-Aha jó - nézett végig rajtunk Roxy - akkor léptem 

-Hiányozni fogsz - lépett oda Zayn majd megcsókolta

-Zayn, nem a világ másik felére megyek csak haza - nevetett

-Tökmindegy - vonta meg Zayn a vállát

Roxy mindenkitől elköszönt majd lelépett.

-Szerintem én is megyek. - néztem a faliórára

-Te is itt hagysz minket? - kérdezte hisztérikusan Harry

-Max 2 órára. Tudod, hogy nem bírom ki sokáig nélküled. - simogattam meg az arcát

-Louis inkább húzzál mielőtt megint elkezditek - mondta Zayn

-De hova is akarsz menni? - nézett rám Liam

-Amíg nem jár sikerrel a küldetésem nem mondok semmit - kacsintottam majd felmentem a kocsikulcsért

Ahogy beültem a kocsiba azonnal gázt nyomtam és elindultam. Na jó, ez tulajdonképpen logikus, de mindegy. De a lényeg, hogy az utam a cukrászdához vezetett. Ahhoz ahol Bii dolgozott. Bii-vel nagyon jóba vagyok, de csak mint barát, és nagyon zavar, hogy nem tudunk róla semmit. Szó szerint, mert ha még a csajok se tudják, hogy hol lakik akkor baj van. Viszonylag könnyen megtaláltam a cukrászdát, és nagyon tetszett. Szépen stílusosan volt berendezve, nem voltak a bútorok túl régiek és az uralkodó szín leginkább a bordó volt. Odamentem a pulthoz ahol senkit nem láttam, de gondoltam, ha meglátnak biztos odajön valaki.

-Jó napot! - ugrott elő a pult alól Bii amikor észrevette, hogy van ott valaki - Lou?! - képedt el

-Hello - intettem - Ráérsz egy kicsit?

-Hát nem is tudom... - tekergette egy hajtincsét - Nagyon sok munkám van tele vagyunk.

Erre a béna kifogásra körbenéztem, mivel csak egy idős házaspár volt az üzletben rajtunk kívül.

-Na jó - sóhajtott - de kérsz előtte valamit?

-Aha, egy csomag bonbont. 

-Rendben. 

Kivette a kis doboz csokit, majd odanyújtottam neki pénzt, amit természetesen nem akart elfogadni, de rövid veszekedés után rávettem.

-Mi van veled? - kérdeztem miután leültünk egy szélső asztalhoz - Sírva elfutsz mellettünk aztán már a telefont se veszed fel?

-Mikor futottam el melletek sírva? 

-Akkor amikor összevesztetek a Starbucks-ba. Legalábbis úgy tudom, hogy akkor vesztetek össze.

-Észre se vettelek titeket - gondolkodott

-Mindegy nem ez a lényeg. - mondtam - Mi van veled? Mi ez a titkolózás?

-Milyen titkolózás? - értetlenkedett

-Bii ne csináld. Tináék elmentek hozzád és kiderült, hogy nem is ott laksz ahol mondtad nekik.

-Mi? - sápadt le 

-Bii, most szépen elmesélsz nekem mindent, mert már nagyon elegem van, hogy nem tudok rólad semmit. - néztem mélyen a szemébe, miközben előrenyúltam az asztalon és megszorítottam a kezét

-Hát jó - nyelt egy nagyot - de ne mond el senkinek.

Bizalmasan bólintottam egyet, majd Bii elkezdte.

-10 éves voltam amikor apám meghalt túladagolásban. - kezdte az elején - Akkor árvoltunk el teljesen, mivel anyám belehalt a húgom szülésébe amikor én 6 éves voltam. A húgom most lenne 14. Vagyis valószínűleg az is csak fogalmam sincs, hogy hol van, mert őt örök befogadták, de engem nem. Nagyon hosszú sztori és bonyolult, de a lényeg, hogy végül sikerült szétválasztani minket. Én azóta is az árvaházban élek. - mesélte el a végét már könnyezve

-De... ezt eddig miért nem mondtad el? - kérdeztem elképedve néhány perc múlva

-Nemtudom... én ezt valahogy mindig szégyelltem.. - mondta könnyekkel a szemében

-Bii. Ezen nincs mit szégyellni. Sőt. Én sokkal inkább felnézek rád, hogy tudom, hogy teljesen egyedül csináltál idáig szinte mindent.

-Nem is tudom. - nézett oldalra, miközben még mindig a kezét szorítottam - Jó lett volna, ha valaki végig ott van mellettem. Egy idősebb testvér aki tanácsokat ad, és akkor talán együtt maradhattunk volna a húgommal. 

-Na gyere ide húgi - álltam fel mosolyogva, majd szorosan magamhoz húztam

Bii úgy kapaszkodott belém mint egy kislány. És most lényegében az is volt, és érzetem, hogy nagyon meg van törve és tudtam, hogy most szüksége van valakire aki mindenben mellette áll. És ez a valaki én leszek. 

-Nem lesz semmi baj. - suttogtam a hajába - Itt leszek veled. Mindig.

-Megígéred? - kérdezte most tényleg úgy mint egy kislány, ami nagyon aranyos volt

-Ígérem. - toltam el egy kicsit magamtól mosolyogva - Meddig vagy ma bent?

-Elméletileg még fél órát, de megpróbálom elkérni magam szerintem...

-Rendben - mosolyogtam rá

Bii elment és elkérte magát a főnökétől aki látta, hogy nincs a legjobb állapotban ezért elengedte. Bii gyorsan átöltözött, majd elindultunk. Nem volt konkrét úti cél, csak sétáltunk London utcáin. Később aztán bementünk a Green Park-ba. Vettünk fagyit majd a fűben ülve beszélgettünk és egyre jobban megismertük egymást.

-Ez olyan fura - gondolkodott Bii a fagyiját nézegetve

-Mi?

-Amikor megismertelek azt hittem, hogy te tényleg egy idióta vagy.

-Kösz. - röhögtem el magam

-Nem úgy - magyarázta tovább rögtön - csakhogy veled nehéz komolyan beszélgetni stb. Erre te vagy az első olyan ember akinek ilyen őszintén kitárulkoztam.

-Hát igazából... - kezdtem, de kérdőn Bii-re fordultam aki kíváncsian hallgatom - Még régen megtanultam, hogy kétféle ember van. Akit nem érdekelnek a problémáid és aki ellened használja. Tapasztalat. És így próbálom mindig a hülyéskedés mögé elrejteni az érzéseimet. Például az Eleanor dolog. Elég nehéz túltenni magam rajta. Azóta se beszéltünk... Egyik pillanatról a másikra vége.

-Hidd el én is eléggé benne vagyok az ügyben. - mondta Bii miközben beleharapott a tölcsérbe

-Ez olyan fura nem? 

-Én nem is hittem el először. De mindkettőnket átcsesztek.

-Át. - bólintottam - De együtt kibírjuk. - mondtam mire elmosolyodott

-Köszönöm. - nézett rám

-Alap. - legyintettem - Amúgy... lehet, hogy érzékenyen fog érinteni, de mikor láttad utoljára a húgod?

-Azon a napon amikor elválasztottak minket egymástól.. - nyelt egy nagyot

-Szerinted van rá esély, hogy megtaláljuk? - sandítottam rá

-Segítenél? - csillant fel a szeme

-Persze - mosolyogtam

-Úristen köszönöm - ölet meg

-Bii? 

-Igen? - nézett rám kétségbeesetten

-Összefagyiztad a pulcsim.

-Jujj bocsii. - kezdte el törölgetni a hátamról az eperfagyit

-Nemgáz - nevettem

~Roxy szemszöge:

-Bryan! - ugrottam a bátyám nyakába amikor végre kijött a bőröndjével
-Már hiányzott a szöszi fejed. - kócolta össze a hajad 
-Jólvanmár - röhögtem
-Hogy vagy? - kérdezte komolyan miközben elindultunk
-Megvagyok. - vontam meg a vállam - De te tisztára lebarnultál. 
-Ja, kicsit elszoktam kint az esős szar Londontól.
-London nem szar. - néztem rá szúrósan
-Nyugi én is tudom. - mosolygott
-Vicky mikor jön haza? 
-Jövőhéten, még van kint valami dolga.
-Értem. 
-A házat nagyon feldúlták? 
-Háát, ha hazaértünk meglátod.. - húztam el a számat 
Viszonylag gyorsan megtaláltuk a kocsit (nagy az a repülőtér, van, hogy az ember elfelejti, hogy hol parkol..!) és a kutyák akiket közben bent hagytam rögtön Bryan nyakába ugrottak. Miután lenyugtattuk őket beültünk a kocsiba és elindultunk. 
-OMG - döbbent le Bryan amikor mindent végignézett - biztos nem bántottak?
-Észre se vették, hogy itt vagyok. 
-Segíts ezt visszafordítani - mutatott a kanapéra
Miután visszafordítottuk leültünk egymással szembe.
-Most mit fogunk csinálni? - kérdeztem csalódottan körbefordulva
-Kiköltözünk Sydney-be.
-Ne hülyéskedj már Bryan tényleg kezdeni kéne ezzel valamit.
-Én nem hülyéskedtem.