2012. október 31., szerda

16. fejezet ~ Born This Way

Sziiasztookk:DD Most, hogy őszi szünet van valamivel többet tudtam foglalkozni a részekkel, mert ugye amikor szünet van akkor kell zuhognia az esőnek, pontosan.:DD Nembaj, azért blogíráson kívül is feltaláltam magam, de kb. ez volt az egyetlen biztos tervem a szünetre, de nem unatkozok. :DD Ha továbbra is tetszik a sztori akkor iratkozzatok fel rendszeres olvasónak és ha az adott fejezet tetszett akkor lent kattintsatok a 'Tetszik :DD'-re. ;)) Na akkor mindenkinem jó  szünetet és olvasgatást ^^" xoxo.



Born This Way


-Igen. - suttogta alig halhatóan - Leülhetnék?
-Persze. - mondtam majd leültünk az ágyára egymással szemben
-Meséld el mi történt. - mondta
-Tényleg érdekel? - nézett fel könnyes szemmel - Azt hittem haragszol rám.
-Azt most felejtsük el. Ez sokkal fontosabb.
-Hát jó... - törölte le egy könnycseppet - Az úgy volt, hogy tegnap vacsora után anya - itt kicsit megakadt de aztán folytatta - azt mondta, hogy beszélni szeretne velem. Nem igazán értettem, hogy miről lehet szó, de gondoltam, hogy biztos fontos ezért kicsit megijedtem. Feljöttünk a szobámba, leültetett az ágyamra, ő pedig mellém és komolyan rám nézett. Elmesélte, hogy 17 éve ezen a napon fogadtak örökbe, alig egy éves voltam. Kiderült, hogy az igazi anyám belehalt a szülésembe, apám pedig otthagyott a kórházban. Így árvaházba kerültem és mivel anyáéknak, vagyis a mostani szüleim azt hitték, hogy nem lehet gyerekük ezért úgy döntöttek, hogy örökbe fogadnak egyet és én lettem a választás. Aztán néhány évvel később mégis sikerült és utána jöttek a kistesóim. Ők még nem tudják ezt az egészet...
-Mandy... - csak ennyit bírtam kinyögni, mert a történet végére már nekem is könnyes lett a szemem
Pontosan tudom, hogy milyen szülők nélkül felnőni. De azt nem tudom, hogy milyen úgy felnőni, hogy azt hiszed vannak aztán mégsem. Újra megöleltem Mandy-t aki teljesen össze volt törve.
-És most fogalmam sincs, hogy hogyan tovább - hüppögött - nem tudnék itt maradni. Így nem...
-De még nem töltötted be a 18-at... - gondolkodtam miközben kibontakoztunk az ölelésből, hogy tudjunk beszélni
-Igen, de annyira szégyellem magam. Minden hétvégén eljártam bulizni, halál részegen hazaállítottam és ők mégis felneveltek idáig. És nem tudom, hogy mit tegyek. Nagyon szeretem őket és ezért szeretném megszabadítani őket magamtól. Csak teher vagyok a vállukra.
-Mandy ne mondj ilyeneket. Szeretnek. És úgy tekintenek rád mint a saját gyerekükre. Tudod jól.
-Igen, de akkor is. Komolyan ég a pofámról a bőr...
-De ugyanúgy ott vannak melletted, továbbra is a szüleid. De ott van melletted Harry és mi is.
-Te is? - nézett rám nagy bociszemekkel - Azért mert most megsajnáltál nem kell megbocsátanod.
-Szerinted miért jöttem át hozzád este 11-kor? Visszaadni a cipődet? - mutattam a földön heverő kék magassarkúra
-Háát... - nevetett fel egy picit - nem tudom.
-Igazán? - vontam fel a szemöldököm - Nézd meg a telefonod. 
Mandy elővette a telefonját, majd megnézte. Volt tőlem 34 nem fogadott hívása és küldtem neki vagy 8 üzenetet.
-Miért? - csak ennyit tudod kibökni a döbbenettől
-Este pakoltam és megtaláltam a cipődet és eszembe jutott a délután amikor nálam voltál és felkészítettél az első randinkra Zayn-nel. Aztán sok emlék ami hozzád kapcsolt. Hiányzol. - néztem rá
-Te is. Ne haragudj csak...
-Te ne haragudj. Nem kellett volna rád fognom a Jake dolgot... - magyaráztam
-Elfelejtve? - kérdezte mosolyogva Mandy
-Elfelejtve - bólintottam, majd újra megöleltük egymást, de most már valamivel vidámabban, már amennyire ez lehetséges volt.
-Na akkor mesélj egy kicsit Harry-ről. - mosolyogtam rá, hogy megpróbáljam elterelni a gondolatait.
Mandy sóhajtott egyet, majd szinte mindent elmesélt, kezdve az első csókkal, a randikig mindent.
-És csináltátok már? - kérdeztem
-Még nem... Fura, de még nem. De majd eljön az ideje. - kacsintott - És ti Zayn-nel?
-Hát még mi se. Vagyis egyszer majdnem. De aztán mégse. - gondolkodtam
-Ahha. - nevetett

~

Reggel Mandy-éknél ébredtem. Mivel szombat van egyikünk se dolgozott ma ezért megbeszéltük, hogy találkozzunk a parkban a csajokkal a szokásos helyen. Mrs. Gordon ragaszkodott hozzá, hogy náluk reggelizek mint mindig, de nem igazán bántam, mivel imádom a kajáit.
Amikor vendégségben vagyok mániám, hogy segítsek elmosogatni, akikkel sokat találkozok (pl. Gordonék) már megszokták, szóval nem szólnak érte, de nem hiszem, hogy nagyon haragudnának rám emiatt.

Miközben mosogattam Mrs. Gordon odaállt mellém.
-Nagyon köszönöm, hogy sikerült Mandy-t felvidítanod, már amennyire lehet. A legjobbkor jöttél.
-Ez szerintem természetes. Egyébként minden tiszteletem az önöké. - céloztam az örökbefogadásra, amit Mrs. Gordon értett is
-Hát mindenképp szerettünk volna gyereket és amint Mandy-re találtunk éreztük, hogy ő kell nekünk. Kicsit hisztis volt és akaratos már akkor is, de nagyon szerethető. Ahogy most is. - mosolyodott el - Mindig saját lányunkként tekintettünk rá. 
-Tudom. - mosolyogtam - Most akkor megnézem, hogy mit csinál.
-Rendben. És köszönöm, hogy elmosogattál, bár tudom, hogy ez veled jár - nevetett
-Hát igen.. - nevettem én is
-A szüleid most nagyon büszkék lennének rád. - komolyodott el, de azért még mosolygott
-Köszönöm. - motyogtam zavaromba miközben egy hajtincsemet tekergettem

Felmentem a Mandy szobájába és megnéztem, hogy hogy áll az átöltözéssel.
-Kész vagyok mehetünk - mosolygott rám amikor beléptem
-Oké. De beugrunk hozzánk, mert így nem akarok emberek közé kerülni. - utaltam a kinézetemre ami ugyanaz volt mint este
-Jó, akkor menjünk a kocsimmal. - mondta
-Okés.
Elköszöntünk Mr. és Mrs. Gordontól majd beültünk Mandy kocsijába és elhajtottunk.
-Tényleg nagyon köszönöm a tegnapit. - vette le a szemét egy pillanatra az útról
-Csak jókor voltam jó helyen.
-Ez több volt.
-Jajj, ne menjél át Bii-be, hogy mindenféle mentális képességeim vannak, légyszíves - néztem rá
-Nem arra gondoltam - nevetett, miközben elindultunk ismét - hanem, hogy nekem többet jelentett
-Jaa - jöttem rá
-Észlény.
-Jólvanna - röhögtem
Amikor hazaértünk gyorsan adtam kaját a kutyáknak majd felrohantam átöltözni. 
Egy fekete csőtoppot, farmershortot és converse cipőt. Épp egy fülbevalót tettem be amikor Mandy bejött a szobámba.
-Mindjárt indulhatunk. - mondtam
-Nem sürgős, fél 2-kor találkozunk. - vetődött be az ágyamra
-Kösz, hogy szólsz - nevettem
-Bocsii - nézett kölyökkutya szemekkel
-Semmi gáz - ültem le mellé
Mandy rögtön kezelésbe vette a laptopomat és belépett twittere. Nem nagyon zavart, Mandy-vel egymást telefonját, laptopját stb ugyanúgy használjuk mint a sajátunkat.
-Van valami? - kérdeztem, mert Mandy inkább Facebook-párti
-Nézd - tolta elém a laptopot mosolyogva
Egy kép volt rajta, ahol Harry-vel van, ha jól vettem ki a fiúk lakásában voltak és a konyha előtt álltak, illetve Mandy Harry nyakába kapaszkodott a lábait pedig a dereka köré fonta, Harry pedig a combjánál tartotta és úgy csókolóztak. Nagyon aranyosak voltak.
-Szóval bejelentettétek? - mosolyogtam rá
-Igen, tegnap töltötte fel Hazza a képet, csak nem néztem még meg...
-Értem. Nagyon aranyosak vagytok együtt. 
-Tudom - vigyorgott egosan - de egyébként ti is Zayn-nel.
-Ez néha annyira hihetetlen számomra.
-Talán el kell hinned, hogy veled is történhetnek ilyesmik.
-Talán? - vontam fel a szemöldököm
-Jólvan érted - nevetett

-Egyébként továbbra is ilyen jó a melód mint az elején mondtad? - kérdezte Mandy miközben elhaladtunk a Nando's előtt
-Igen - feleltem - Leah-val például nagyon jóba lettem, meg van egy másik csaj Violet aki szintén aranyos...
-Meg itt ismerted meg Zayn-t - mosolygott rám
-Hát igen - rúgtam arrébb szórakozottan egy kavicsot - de te is Harry-t.
-Igaz.
-De képzeld tegnap bejött Rob és Nick.
-Nee - röhögött - és még nem rúgtak ki?
-Majdnem. Meló után a főnököm közölte, hogyha még egyszer bejönnek a Nando's-ba amíg én ott dolgozok akkor repülök.
-Nagyon beteg az a két srác. 
-Az biztos. 
Még úgy 5 percet sétáltunk és odaértünk a padunkhoz, ahol már Tina és Bii ott voltak.
-Kibékültetek? - kérdezte mosolyogva Tina
-Igen - bólintottunk egyszerre
-Jajj de jó - ugrott a nyakunkba Bii - már annyira untam a feszkót.
-Oké Bii, mi is szeretünk, de most már elengedhetsz - csapkodta a hátát Mandy
-Oké, de ez olyan jóó - vigyorgott Bii
-Liz? - kérdezte Mandy - Még vele is meg kéne beszélnem...
-Majd jön, azt mondta -vonta meg a vállát Tina
-Elmegyünk majd a Starbucks-ba? - kérdezte Bii
-Okés - mosolyogtam
-Emlegetett szamarak - mondta nevetve Mandy amikor Liz megjelent Rob-bal és Nick-kel
-Találtam az utca szélén ezt a két idiótát - bökött Liz a srácokra
-Héé - szóltak egyszerre
-Liz beszélhetnénk? - kérdezte Mandy a szája szélét rágva 
-Ok - bólintott Liz, majd félrevonultak megdumálni a dolgokat
-Mi történt? - kérdezte Rob, miközben felültek mellénk
-Hosszú sztori - legyintettem
Odafordultam és annyit láttam, hogy Liz megforgatja a szemeit, majd megöleli Mandy-t. Szóval kibékültek. Szerencsére.

Fél óra múlva úgy döntöttünk, hogy elindulunk a Starbucks-ba. 
-Öö... tudjátok az a helyzet, hogy le vagyunk égve - mondta Nick
-Akkor menjetek a picsába - röhögött Liz
-Kifizetjük. - nézett nagy szemekkel Rob
-Úgy ahogy a múltkor is mi? - vontam fel a szemöldököm
-Naa most komolyan - kezdte Nick is
-Jó, majd én - adta meg magát Tina
-Köszii - öleltél meg a srácok két oldalról
-Jó engedjetek el - röhögött Tina
-Várjatok csinálok egy képet - vette elő a telefonját Mandy
-Haladjunk már - szólt hátra Liz és benyitott a Starbucks-ba
Természetesen rögtön Mandy sorába álltunk be a buzi gyerekhez, aki rögtön megismert minket.
-A szép hajú srác is itt van veletek? - kérdezte elvörösödve miközben fizettünk
-He? - nézett furán Rob
-Tudod akinek az a szexi szőke tincs van a hajában - mondta csillogó szemekkel az eladó, mire kitört belőlem a röhögés. Ez nagyon meleg
-Nem ő most nincs - jött rá Tina, hogy Zayn-ről van szó - de ez itt - bökött rám - a barátnője.
-Jobbat érdemelne egy olyannál, mint aki kiröhögi. - forgatta a srác a szemeit, majd fogadta a következő vevőket
Leültünk egy viszonylag nagyobb asztalhoz ahol mind elfértünk és mindenki elkezdte inni a saját adagját. Ja és mind a heten mást vettünk, ami nálunk tipikus.
-Annyira hiányoztak már ezek a közös délutánok így heten - mosolygott Bii
-Jajj Bii pls ne kezdj el lelkizni - nézett szenvedőn Nick
-Okéna - nevetett Bii - Egyébként ti melóztok valahol?
-Mi és a meló? - nézett nagy szemekkel Rob és Nick is elég hülye pofát vágott
-Bii ezt te se gondoltad komolyan - játszott a szívószállal Liz-És akkor egész nyáron döglötök? - kérdeztem
-Aha - bólintottak
-Jó nektek - dünnyögte Mandy
-Aha, ti meg leállhattok. Mindketten ugyanabból a bandából pasiztatok be, kicsit több eredetiséget csajok - tárta szét a karját Rob - Mindjárt a többiek is összejönnek a maradékkal.
-Hát te nagyon hülye vagy - rázta a fejét Liz - Majd pont én mi? Az tény, hogy Tina is kavar az egyikkel... - erre Tina elkezdett köhögni, mivel félrenyelt
-Ezt meg honnan veszed?! - kérdezte elképedve
-Basszus, látszik ahogy izzik köztetek a levegő Liam-mel. 
-Nem is - próbálta védeni magát
-Akkor már csak Liz és Bii maradt - dőlt hátra Rob
-Nekem van pasim, szóval ennyi - mosolygott önelégülten Bii
-Ki? - vonta fel a szemöldökét Rob
-Nate. Még mindig. - mondta Bii
-De azt mondtad, hogy szakítottak - nézett Rob Nick-re
-Hát azt hittem - gondolkodott Nick - akkor lehet, hogy nem őt láttam...
-Hol láttátok? - kérdezte Bii idegesen
-Sehol - vágta rá Nick és Rob egyszerre
-Ne szórakozzatok velem - mondta Bii, majd felvette a 'nézését'
Igen, sokszor mondják, hogyha az ember ölni tudna a szemével... Na ha valaki ezt mondja akkor még nem látta Bii nézését, simán elmehetne az FBI-hoz, bármit ki tud szedni az emberekből. Pedig senki nem nézné ki belőle, hisz ő a mindig mosolygós naiv Bii...
-Láttam egy csajjal - bökte ki végre Nick - de valószínű, hogy nem ő volt
-Hogy nézett ki a csaj? - kérdezte tovább Bii
Ahogy Nick körülírta a csajt rögtön rájöttünk, hogy Eleanor volt. 
-Csókolóztak? - sóhajtott már-már összetörve Bii
-Igen. 
Erre Bii oldalra fordította a fejét és elkezdett fölfelé pislogni. Kínosan ránéztem Tinára és láttam, hogy Liz és Mandy is ugyanígy tesznek. Majd mind a négyen össze. Legszívesebben elástuk volna magunkat. Hirtelen Bii-nek feltűnt a kínos csönd.
-Ti tudtátok? - fakadt ki
Erre hirtelen Liz valami nagyon érdekes dolgot vett észre a bakancsán, Tina a kávéjában, Mandy a plafonon én meg az asztalon.
-Nem hiszem el, hogy nem mondtátok el - nézett körbe csalódottan
-Bii, mi csak - kezdte Tina, de Bii félbeszakította
-Nem érdekel - állt fel, majd kiviharzott
Mind kínosan összenéztünk, Bii drámai kivonulása után, de nem tudtunk mit tenni
-Itt hagytam a táskámat. - jött vissza, majd újra elhúzott
-Bocs - húzta el a száját Nick
-Nem a te hibád - mondtam - mi is elmondhattuk volna...
-Most mit csináljunk? - húzta el a száját Mandy
-Semmit. - vonta meg a vállát Liz, mire mindenki kérdőn nézett rá - Elbasztuk.
-Igaza van. - sóhajtotta Tina
-Basszus ez így szar, most békültem ki Mand-el, erre most Bii-vel van gáz... Shit... - gondolkodtam
-Ez is meg fog oldódni... Remélem... - szörcsögött Tina 
-De mi volt veletek? - nézett ránk Nick és Rob is hevesen bólogatott
Sóhajtottam egyet majd felvázoltam nekik a helyzetet.
-És Dave most ezzel a barommal lóg? - vonta fel a szemöldökét Rob
-Ja - bólintottam, majd beleittam a vaníliás shakeembe
Egyszer csak elkezdett csörögni Mandy telefonja, egyre hangosabban.
-Na a szépfiú is előkerült. - vigyorgott Rob
-Most az egyszer igazad volt. - erőltetett mosolyt magára Mandy - De nem szépfiú.
-Nekem aztán mindegy - röhögött Rob, majd Mandy felvette
-Szia... Semmi... Bii-t?... Itt vagyunk... A Starbucks-ban...Okés....Hello... - ennyit hallottunk a beszélgetésükből
Valószínűleg látta az értetlen és kérdő tekinteteket ezért megmagyarázta:
-Jönnek ide. 
-Mind az öten? - kérdezte Tina
-Aham - bólintott Mand
Erre Rob és Nick elkezdtek 'húúúú'-zni, majd lepacsiztak
-Kérlek ne égessetek le minket - néztem könyörgőn rájuk
-Nagyon - tette hozzá Tina
-Nyugi, csak kíváncsiak vagyunk, hogy kikre cseréltetek le minket. - vonta meg a vállát Nick
-Ne már srácok, tudjátok, hogy soha nem cserélnénk le titeket. - mondta Liz, majd megölelte a mellette lévő Rob-ot én meg automatikusan Nick-et
-Sziasztok - hallottam Louis hangját 
Kibontakoztam az ölelésből, majd köszöntünk a srácoknak. Gyorsan felpattantam, majd lábujjhegyre állva egy csókkal köszöntöttem Zayn-t, aki viszont most nem olyan volt mint álltalában, csak unottan visszacsókolt, amit nagyon nem értettem.
-Baj van? - kérdeztem
-Nincs. - válaszolt hidegen
Nem igazán értettem, hogy mi baja, ezért gondoltam, hogy inkább üljünk le.
-Zayn, neked is bemutatom Rob-ot és Nick-et, srácok ő itt Zayn - mutatta be őket egymásnak Zayn
-Hello - mosolygott (?) Zayn
Valahogy olyan furán éreztem magam, úgy éreztem, hogy Zayn kicsit feszült vagy ideges és nem értettem, hogy mi van.
Félve felnéztem rá, mire ő flegmán felvonta a szemöldökét. Szóval így állunk. 
Hirtelen hallottam, hogy Harry motyog valamit, de nem értettem, hogy mit ezért felnéztem, de csak annyit láttam, hogy a srácok, mind próbálják eltakarni az arcukat és Mandy valami olyat tátogott nekem, hogy 'ex-riadó'
-He? - ráncoltam a szemöldököm, de amikor 4 lány megjelent az asztalunknál mindent megértettem. 
Pláne mivel az egyik hátulról megölelte a barátomat és valamit a fülébesuttogott

~Zayn szemszöge:



(Kis visszaugrás az időben)

A srácokkal úgy gondoltuk, hogy elmegyünk valahova 5-en és csak úgy spontán elindultunk Louis kocsijával. Találkoztunk sok rajongóval, beszélgettünk velük képeket csináltunk, aláírásokat osztogattunk, egyszóval eltelt.
Épp nem követtek minket a rajongók és elhülyültünk, jól éreztük magunkat, amikor Bii szó nélkül sírva elfutott melletünk.

-Ez tényleg Bii volt? - fordult meg Liam
-Igen - mondta Louis
Mindenki Harry-re nézett, aki vette a célzást és hívta Mandy-t. Kiderült, hogy a csajok a Starbucks-ban vannak és Harry mondta, hogy menjünk mi is.
-Ott szerintem elmondják részletesen - vonta meg a vállát
Egy laza 5-10 perc sétával odaértünk, és amikor beléptünk rögtön ki is szúrtuk a lányokat. Illetve én leginkább a gyönyörű, szőke, szexi csajomat aki... aki abban a pillanatbaj ölelt meg egy számomra ismeretlen srácot. 
Körbenéztem a srácokon, és mindenki értetlenül nézte, hogy ki az a 2 idegen barom. Nem voltak szimpatikusak.
-Odamegyünk, vagy végig itt fogunk állni? - unta meg az értelmetlen bámulást Harry, ezért elindultunk feléjük
-Sziasztok - köszönt Louis
Mindenki köszönt mindenkinek, Roxy pedig gyorsan leakadt a mellette ülő srácról, majd odaállt elém.
-Szia - suttogta mosolyogva, miközben a kezét a nyakam köré fonta
Átkaroltam a derekát, majd halvány mosolyt erőltettem magamra és hagytam, hogy megcsókoljon. Persze, az előbb itt ölelget egy másik pasit, aztán itt csókolgat. Hát hogyne.
-Baj van? - kérdezte miután eltoltam magamtól
-Nincs - válaszoltam röviden 
Leültünk a többiekhez, majd Liz bemutatott a két srácnak. Nick és Rob. Ja és Nick-et ölelgette a barátnőm.
-Hello - erőltettem mosolyt az arcomra, de azért vetettem Nick-re egy nem túl kedves pillantást
Közben Niall kihozta a cappuccinomat, a többieknek meg a szokásosat.
-Köszi - néztem rá
-Nincs mit - mosolygott, majd levágta magát egy székre
Közben mindenféléről dumáltunk egész jól elvoltunk, ez a Rob egész jófej gyerek, de Nick egy seggfej.
Észrevettem, hogy Roxy felnéz rám kicsit félve, valószínűleg észrevette, hogy valami nem stimmel. Örülök, hogy okos barátnőm van, akkor nézzen rám így, ha nem ölelget más pasikat.
-Hajtsd le a fejed és akkor nem vesznek észre - morogta Harry 
Nem vágtam, h mi baja van, de azért gondoltam, hogy nem hülyeségből mondta ezért én is próbáltam eltakarni az arcomat ahogy a többiek. Egyszer csak két kezet láttam a derekam körül összefonódni, majd közelebb hajolt hozzám.
-Meglepetés - suttogta a fülembe, majd oldalra fordítottam a fejem és láttam, hogy Perrie áll mögöttem
-Perrie? - néztem rá furán
-Ki más te, buta? - nevetett
-Ideülhetünk? - kérdezte Jade
-Nem. - vágta rá Liz, mire elröhögtem magam 
-Költői kérdés volt - rebegtette a szempilláit Perrie, majd mind a négyen odahúztak egy széket az asztalunkhoz
Kezdtünk egy kicsit szűkösen lenni, és az is rátett, hogy Perrie mellém ült. Ránéztem Roxy-ra, aki csak szórakozottan játszott a szívószállal. Szóval ennyire érdekli? Akkor ha ő is akkor ennyi erővel én is...
Úgy háromnegyed órája lehettünk ott, amikor Harry, már lassan szétrobbant az idegtől és láttam, hogy feladja, ezért felpattant.
-Oké, szerintem nekünk most mennünk kéne, csajok - nézett Perrie-ékre - feldobtátok a napomat, de most lépek.
A LM, mintha észre se vette volna az iróniát felnevetett majd ők is elkezdtek felállni. 
Harry-ék gyorsan elhúztam, Louis-ék épp azt beszélték, hogy kit kell elvinni kocsival, Roxy meg épp kidobta az üres poharakat.
-Hát akkor szia Zayn - állt meg előttem Perrie
-Hello - néztem rá furán, mert nem értettem, hogy mit akar
Perrie elnevette magát, majd lábujjhegyre állt és nyomott egy puszit az arcomra, majd megölelt. Nem tudtam, hogy mi ez a nagy szeretethiány, de visszaöleltem. Amikor végre elengedett, intett egyet (ott állt előttem...áhh mindegy), majd viháncolva kimentek a Starbucks-ból. 
A tekintetemmel elkezdtem keresni Roxy-t, aztán észrevettem, hogy úgy 5 lépésnyire áll tőlem teljesen ledöbbenve.
-Mehetünk? - mentem oda hozzá
Roxy csalódottan megrázta a fejét, majd kisietett. 
-Roxy várj! - rohantam utána
Szerencsémre még nem jutott messzire amikor kiértem az utcára, azért hamar utolértem. 
-Héé, várj már meg. - mosolyogtam rá, amikor a karjánál fogva közelebb húztam magamhoz
-Minek? Miért nem rohansz inkább Perrie után? - vonta fel a szemöldökét
-Ugye most csak szórakozol?
-Miért kéne szórakoznom? - kérdezte ugyanabban a stílusban - Nem tudom ki ölelgeti a volt barátnőjét.
-Nem tudom ki ölelget egy idegen srácot - vágtam vissza
-A srác a legjobb barátom - nézett fel rám és láttam, hogy a könnyek kezdenek gyűlni a szemében
Csak ott álltam és zavaromban a tarkómat vakargattam. Roxy megrázta a fejét, majd elindult. Én meg utána.
-Mit csinálsz? - kérdezte a földet bámulva
-Hazakísérlek. Vagy ahova mész. 
-Miért mit gondoltál hova megyek? - nézett fel rám, mire megint nem tudtam mit mondani
Csendben sétáltunk egymás mellett és amikor megérintettem Roxy közét, azzal a céllal, hogy megfogjam a kezét gyorsan felhúzta, majd összefonta maga előtt. Aha oké... 
Amikor Roxy-ék háza elé értünk némán néztünk egymásra. Valami furcsát láttam a szemében amit eddig még nem. Azt hiszem ezt hívják csalódottságnak. 
Sóhajtottam egyet, majd odaléptem hozzá és megöleltem. Nem tudtam mást tenni. Ő nem karolt bele a nyakamba ahogy általában szokta, csak a pólómba kapaszkodott. Az államat a fején pihentettem, majd kis idő múlva nyomtam egy puszit a hajába. Roxy felnézett rám, majd ellépett tőlem. 
-Szia - köszönt el
-Szia - mosolyodtam el szomorúan
Végignéztem ahogy bemegy a kapun. Láttam, hogy a lámpák égve vannak szóval a bátyja otthon van. Szóval megnyugodtam és elindultam hazafelé.


2012. október 28., vasárnap

15. fejezet ~ Cease Fire

Hello. Próbáltam sietni a résszel (gondolom már unjátok a dumát, de tényleg így van) de ismét csak így jöttem ki. :SS De köszönöm a kommenteket és mivel VALAKITŐL(tudja akiről szó van :PP) fenyegetéseket kaptam, hogy mi történik, hogyha abbahagyom a blogot nem törlöm. Persze nem csak ezért, nagyon jól esetek a komik, hogy tényleg érdekel amit csinálok, de továbbra is legyetek bátrak és írogassatok. ;dd Egyébként, ha valaki tud valami jó 1D-s blogot akkor nagyon örülnék ha elküldeni, mert kezdek kifogyni az olvasnivalóból és nem csak írni szeretek blogokat..;))
És még annyit, hogy lehetséges, hogy egy kis időre eltűnök (max 1 hét), de ha a közeljövőben nem térek vissza akkor megettek az óriás Nutellaevő dinoszauruszok. :SS
Na a baromságaimat felfüggesztem, jó olvasást. ^^ xoxo.






Cease Fire

Lent ültünk a kanapén mind a négyen, és a kis kínai pálcikákkal próbáltuk kihalászni a kaját a dobozból.
-Valahogy a filmekben olyan profin megy az embereknek - húzta ki Tina a pálcikáit, amin az egyiken 'gyönyörűen' lógott le valami tészta
-Vagy csak mi vagyunk bénák - mondta Liam
-Mindjárt hozok neked egy kanalat - röhögött Zayn
-Anyádat Malik - nézett rá szúrósan Liam
-Roxy, te hogy tudod viszonylag normálisan enni? - nézett rám Tina
-Úgy 2 hónapig ilyeneken éltünk Bryan-nel. Aztán meguntuk és elkezdtünk főzni. De egyébként nem agysebészet. - néztem rá a 3 idiótára akik úgy néztek rám mint az 5 évesek az oviban
Szóval most én lettem az óvónéni, aki megtanítja a gyerekeket szépen villával  és életlen késsel enni. Csak nekünk pálcikáink voltak...
-Mi ez a hang? - kérdezte Zayn amikor egy ideig mindenki csendben volt és valami halk zörgést lehetett hallani
-Puszedli - nézett fel Tina 
-He? - értetlenkedett Zayn
-Tina nyula - magyaráztam a pálcikákkal hadonászva
-Hogy lehet elnevezni egy nyuszit Puszedli? - szállt be Liam is
-11 éves voltam jó? - védte magát Tina
-Hol van? - szólt közbe Zayn
-Ott az ablakban. - mutatta Tina
-Megnézhetem? - kérdezte, mire Tina csak bólintott
Zayn odasétált az ablakhoz, majd elkezdte simogatni Puszedlit és szép lassan kivette.
-Jézusom ne úgy fogd - forgattam meg a szemeimet
Leraktam a dobozt a pálcikákkal és odamentem neki segíteni megfogni normálisan a nyuszit.
-És úgy miért nem volt jó ahogy én fogtam? - nézett rám
-Mert így kell fogni. 
-Miért te ilyen rohadt nagy nyúlszakértő vagy mi?
-Jobban mint te.
-Honnan tudod, hogy nem értek a nyuszikhoz?
-Onnan, hogy megfogni se tudod.
-És te honnan tudod, hogy hogyan kell megfogni?
-Szerintem ti csodálatos szülők lesztek - szólt közbe Liam - csak akkor szerintem a pelenkázáson fogtok veszekedni miközben a gyerek bűzlik a szartól.
Zayn-nel egymásra néztünk majd elnevettük magunkat. 
-Ha már itt tartunk Zayn-t leszarta a nyúl. - néztem rá
-Bazdmeg - röhögött kínjában Zayn
-Add ide - nevettem, majd elvettem tőle Puszedlit 
Amíg Zayn elment kezet mosni visszaültem Tináékhoz.
-Emlékszel mennyit nyúztuk szegény Puszedlit amikor megkaptam? - mosolygott Tina
-Ja. Csoda hogy még mindig él. - dögönyöztem a nyuszit 
-Ez a nyúl elég fasza lehet, hogyha kibírt veletek ennyi időt. - nevetett Liam
-Az biztos - jött vissza Zayn - de én is bírom a nyulat, mert a ruhámat nem szarta le csak a kezemet.
-Nehogy azt hidd - fordult felé Liam miközben Zayn leült - csak pont most rontotta el a célzást.
-Hiszed Payne - vette vissza Zayn

Úgy egy fél óra múlva már újra Zayn kezébe került Puszedli. Odahajolt hozzám és a fülembe suttogta:
-Gyere menjünk ki a kertbe.
Bólintottam majd elindultunk.
-Hova-hova? - kérdezte Liam
-Hagyunk titeket egy kicsit kettesben - kacsintott hátra Zayn miközben visszatette Puszedlit a helyére
-Vagy inkább ti akartok kettesben lenni nem? - vonta fel a szemöldökét Tina
-Legyen mindkettő - mondtam mosolyogva, majd Zayn átkarolta a derekam és kisétáltunk a kertbe
Már egész sötét, persze mivel már 10 körül volt. Tináék kertje tele van ilyen kis lámpákkal szóval az egész teljesen be van világítva, tök hangulatos. Zayn-nel leültünk egymással szembe a fűbe és spontán dumáltunk.
-Zayn elmondanád végre, hogy mi olyan érdekes a lábamon, hogy egész este azt bámulod? - kérdeztem, mert már megint a bokámat bámulta
-Csak jó a tetkód.
-Jaa - kezdtem el csavargatni egy hajtincsem
Igen van a bokámon egy tetkó. Igen, most nyilván látszott mivel shortban voltam. Egy violinkulcs és mellette egy pici csillag. Nem feltűnő csak szép.
-Nem azért tök jól néz ki - kezdett el nyugtatni Zayn - csak eddig mindig hosszú gatyában voltál és így nem láttam. És nem mondtad, hogy van
-Kérdezted? - néztem rá flegmán
-Igaz - nevetett, mire én is elmosolyodtam - Akkor most kérdezek. Mióta van tetkód?
-Ja hát ez volt az első. - gondolkodtam - Úgy egy éve csináltattam.
-Első? - kerekedett el Zayn szeme - Hány tetkód van?
-3. - mondtam - Van egy a bokámon, a csípőmön és az oldalamon.
-Mutasd. - csillant fel Zayn szeme
-Az még ráér - nevettem 
Zayn magához húzott (természetesen a seggemnél...) és hosszan megcsókolt.

~

Másnap csak munka után tudtam hazamenni, szóval nagy szatyrokkal léptem be a Nando's-ba. A többiek érdekesen néztek, de csak legyintettem egyet.
-Zayn? - kérdezte mosolyogva Leah
-Mi? - néztem rá furán, majd leesett - Ja nem, dehogy, csak tegnap barátnőmmel vásároltunk és nála aludtam este és nem tudtam hazamenni.
-Igen, ez lefordítva Zayn vett neked egy csomó szart, este dugtatok és nála maradtál éjszakára. 
-Sajnálom Leah, de nem. Bár igaz, Zayn is megjelent este, de ott volt még a barátnőm is...
-Szóval 3-masban nyomtátok?
-Te nagyon hülye vagy - röhögtem fel reménytelenül
-Jó, tudod, hogy nem gondolom komolyan. - nevetett
-Gondolom... 

Épp halára untam magam a pénztárnál, mivel elég nyugis napunk volt, kevés vevővel és nálam épp nem állt senki amikor egyszer csak hatalmas hangzavar lett az egész étteremben. Teljesen úgy hangzott, mintha egy csapat srác lépett volna be, hangosan szólt a zene, nagy röhögés és az utánozhatatlan gördeszkakerekek hangja.
Pedig nem egy csapat fiú jött, be csak kettő és láttam, ahogy a főnököm odarohant hozzájuk. 

-Mégis mit képzelnek magukról?! - ordított rájuk - Igaz, hogy ez egy gyorsétterem, de nem engedhetik meg maguknak hogy így viselkedjenek! Mégis...
-Héé nyugi nyanya álljál már le - szólt közbe az egyik
Az egész étteremben halk sziszegés hallatszott, és mindenki látta, hogy ez most kemény lesz. Ezt a halk kínos csöndet a röhögésem szakította félbe.
Hirtelen mindenki rám nézett és kínomban szép lassan becsúsztam a pult alá.
Mivel a szélső kasszában álltam láttam, ahogy a sárkány elsétál mellettem és beront az irodájába. Gyorsan fellélegeztem és felpattantam. Körbenéztem és láttam, hogy mindenki zavartalanul folytatja azt amit eddig csinált, szóval én is fogadtam az új vevőimet.
-Ti még mindig nagyon betegek vagytok - nevettem, ahogy rájuk néztem 
-Tudjuk - mondta egyszerre Nick és Rob
Nick és Rob... Két hatalmas fazon, a suli hangadói, állandó balhékkal. A legjobb barátaim a csajokon kívül. A suliban mindig heten nyomulunk együtt és egyszerűen nem lehet nem bírni ezt a két srácot srácot. Régi nagy haverjuk  volt még Dave, de Dave leszakadt a bandából a szakításunk óta. Jó nem leszakadt, Rob és Nick szó szerint kiütötték... Na mindegy hosszú...
-Mit kerestek itt? - kérdeztem mosolyogva
-Téged. - mondta Nick
-Engem?
-Tudod kicsit bánt minket, hogy a húgunk nem mondja el, hogy bepasizott - vetett rám szemrehányó pillantást Rob
-Ti is tudjátok? - lepődtem meg
-A fél világ tudja Rox ne hülyüljél már - röhögött Rob
-Jó, nekem ez még új - védtem magam
-Ömm... elnézést... - bökte hátba Nick-et egy 30-as öltönyös pasi - Vesznek valamit vagy jöhetnék? 
-Hova akar jönni? - ráncolta a szemöldökét Rob
-Gondolom előre a sorba ti sötétek - forgattam a szemeim - Jöjjön csak uram, elnézést. - erőltettem mosolyt az arcomra
-Köszönöm. 
-Bazzeg Roxy te ezt hogy bírod? - nézett rám Nick - Egész nap mosolyogva kiszolgálni ilyen faszfejeket? 
-Ha szükséged van a pénzre megerőlteted magad. - kacsintottam
-Nagyon elakartok utazni a csajokkal augusztusba mi?
-Hát... eléggé... minél messzebb vagytok tőlünk annál jobb
-Köcsög - röhögött Rob

Rendesen elfáradtam amikor hazaértem. A nyugis napomból Rob és Nick jó kis nyüzsit varázsolták. Már csak Liz kellett volna...
De kajak borzalmasak. A végére Leah közölte, hogy rám lettek bízva, szóval nekem kellet rájuk szólnom  hogy ne egyék meg mások kajáját, ne simogassák a nénik parókáját, ne fogdossák az idegen lányokat (erre Nick rávágta, hogy nem idegen, most találkoztak) az, hogy azokból a tálcákból amiket az emberek otthagytak várat építettek már nem is érdekelt.

Erőt vettem magamon és gondoltam rendet csinálok a szobámban és elrakom az új cuccaimat is. 
Gondoltam a nehezét a végére hagyom (szekrényem) ezért inkább először gyorsan felporszívóztam. Hogy ezt végrehajthassam az összes földön lévő cuccomat feldobáltam az ágyamra. Miután azzal is kész lettem az íróasztalomat tettem rendbe. Megtaláltam a rég kereset (SE) fizikakönyvem, amit egy mozdulattal kibasztam a kukába. 
Ezután már tényleg jöhetett a szekrény, és ahogy kinyitottam minden rám zuhant. Miután csináltam magamnak helyett elkezdtem szelektálni a dolgok között.
Egyszer csak a kezem beakadt valami aminek nagyon nem kellett volna. 
A kezembe vettem azt a bizonyos kék magassarkút ami az igazi első randinkon volt rajtam Zayn-nel. A cipőt amit Mandy-től kaptam kölcsön.
Nem éppen az én stílusom, de ez az akkori szerelésemhez nagyon illet, és tulajdonképen Mandy megmentette az estémet, mert más cipőm nem nagyon lett volna és elég gáz lett volna, ha a kék tornacipőmet vettem volna fel. Hirtelen elkezdett hiányozni az idő amikor még legjobb barátok voltunk. Nagyon nagy baromságai és talán a legperverzebb a csajok közül. Összeillenek Hazza-val...
Tényleg ő már Harry-vel jár. És nem is tudtuk kibeszélni. Ahogy azt se, hogy én Zayn-nel. Pedig Mandy az a csajok közül aki minden témában benne van és imád beszélni.
Végighúztam az ujjam a cipő sarkán és közben továbbra is Mandy-re gondoltam. Hiányzik. Igen hiányzik a legjobb barátnőm.
Igazából a legjobb barátnő nálam érdekes kifejezés. Nekem ez egyszerre 4 személyt jelent. Tinát, Mandy-t, Liz és Bii-t. Sorrend nincs mindegyikükben mást szeretek. És nem tudom felfogni, hogy ebből egyet elvesztettem. Nem lehet.
Felvettem a cipőt és besétáltam a tükör elé. Igaz melegítőgatyával elég bénán nézett ki, de jól esett, hogy rajtam volt.

Fél óra múlva az ágyamon feküdtem tehetetlenül a cipők mellettem a földön. Egy hirtelen ötlettől kezdve megragadtam a telefonom és tárcsáztam Mand számát. Ki volt kapcsolva. Na ekkor jött el a pillanat, hogy elkezdtem aggódni.
Mandy soha nem kapcsolja ki a mobilját és le se merülhetett, mivel tudom, hogy minden este beteszi töltőre. 
Hívtam Harry-t.
-Szia - szóltam bele idegesen
-Hello Rox. Gáz van?
-Mandy veled van? 
-Nem, ma nem találkoztunk. Írt egy sms-t, hogy hosszú napja van sokáig volt bent meg ilyeneket. Miért?
-Csak jó lenne beszélni szeretnék vele. Már unom ezt a haragtartós izét.
-Ja vágom. Akkor szerintem próbáld meg elérni.
Észlény...
-Az lesz. - mondtam - Akkor köszi hello
-Szia.
Szóval tényleg valami gáz van, mert szerintem Mandy nem egy sms-ben rendezné le Harry-t. Vagyis nem ismerem a kapcsolatukat, szóval ki tudja. Mindegy, a lényeg, hogy a megérzéseim azt súgták, hogy valami gáz van, ezért gyorsan felvettem a magas szárú Nike cipőmet és egy pulcsit, majd gyorsan felkaptam Mandy cipőjét és elindultam. A telefonommal folyamatosan Mandy-t tárcsáztam, hátha csoda történik, de természetesen nem.
Amikor odaértem a házukhoz megnéztem a telefonomon az órát, hogy mennyi idő. Fél tizenegy körül volt, gondolom Mandy szülei nem nagyon örülnének, ha ilyenkor becsöngetnék hozzájuk, ezért átmásztam a kerítésen. 
Igen komolyan. Nem volt gáz, már egyszer másztunk be így a csajokkal amikor Mandy-nek meglepetésbulit szerveztünk 10 évesen és a szülei elfelejtették odaadni a kulcsokat. 
Szóval bemásztam a kerítésen és gyorsan hátrafutottam a hátsókertbe ahova Mandy ablaka nyílt és szerencsémre láttam, hogy ég nála a lámpa. Megpróbáltam még egyszer felhívni, persze hiába. Akkor kerestem valamit amit nekidobhatnék az ablaknak, de semmit nem találtam. Szóval reménytelenül ott álltam melegítőgatyába, Nike cipőben és pulcsiban, a barátnőm házánál ahova nem mellesleg belopództam és ő nem hajlandó felvenni a telefont miközben egy magassarkú volt a kezembe. Elég szerencsétlenül nézhettem ki.
-Roxy? - jelent meg egy női alak
-Mrs. Gordon? - ismertem fel Mandy anyukáját 
Mrs. Gordon ott állt egy szál köntösben és a haja azokkal a fura csavarókkal volt tele. 
-Elnézést kérek, nagyon szégyellem magam, csak nagyon kéne beszélnem Mandy-vel és nem akartam zavarni, de azt hiszem mégis sikerült és... - magyarázkodtam, de Mrs. Gordon közbeszólt
-Semmi baj - mosolygott tovább - szerintem most amúgy is elég nagy szüksége van rád. Szóval gyere csak. A bátyád tudja, hogy itt vagy?
-Igen - hazudtam (egyébként Vicky-vel van, de a felnőtteknek mindig azt kell mondani amit hallani akarnak)
Mrs. Gordon bevezetett a házba és mondta,hogy maradjak ameddig csak szeretnék/szükséges. Már biztos voltam benne, hogy valami baj van, mert Mrs. Gordon is kicsit zaklatott volt. 
Megálltam Mandy szobája előtt majd halkan bekopogtam.
-Ki az? - hallottam tompán Mandy hangját
-Mand... Roxy vagyok. Beengedsz? - kérdeztem kicsit félve
Semmi válasz. Már épp indulni akartam amikor Mandy megjelent az ajtóban.
Kisírt szemei voltak, haja totál bénám állt és a sminkje ami valószínűleg rajtamaradt teljesen elmosódott. Ahogy megláttam azonnal szorosan megöleltem és ő is azonnal vissza. Ahogy láttam ezt az elesett Mandy-t nekem is rögtön sírhatnékom támadt.
-Mi történt? - kérdeztem az ölelés közben
-Örökbe fogadtak - motyogta alig hallhatóan
-Hogy mi?!  


2012. október 23., kedd

14. fejezet ~ Worlds Apart

Sziaasztook:DD Ez a rész rövidebb lett, mint az eddigiek, de már nagyon akartam hozni az új részt. :// Nagyon szégyellem, hogy ilyen lassan jönnek a részek és ígérem igyekezni fogok, hogy ezen változtassunk. ;dd Próbálkozok azon is, hogy valamivel jobban nézzen ki az oldal, egyenlőre csak tervek vannak, de lehet, hogy néhányan észrevettétek, hogy a mellékszereplőkről is tettem fel képeket...:'33 
Kicsit bánt, hogy ez már a 14. rész, de nagyon kevés komit adtok. Nem akarok hálátlan lenni, az eddigieknek is nagyon örülök, csak jó lenne tudni, hogy tényleg érdekel-e titeket, vagy egyszerűbb ha törlöm a blogot mert ez is megfordult már a fejemben. Lehet, hogy csak lusták vagytok, de nekem ez nagyobb önbizalmat adna, hogy van értelme folytatni a történetet. :S





Worlds Apart



-Jó reggelt! - léptem oda vidáman Beck mellé reggel a buszmegállóban
-Roxy! - örült meg nekem, de azért láttam, hogy nincs a toppon
-Mi történt? - kérdeztem szomorúan
-Jade dobott...
-Sajnálom. - húztam el a számat
-Én is...- rúgott arrébb egy kavicsot
-Figyelj. Most én leszek a köcsög érzéketlen bunkó, de szerintem nem illett hozzád. Szerintem te aki bármilyen csajt megkaphatsz ne bukj ki pont rá.
-Kösz. - mosolyodott el halványan - Egyébként Liz-zel mi van?
-Látom gyorsan túltetted magad rajta - röhögtem fel
-Ja. - nevetett
-Egyébként jól van. És szingli.
-Vettem. De neked is elég jól megy most - bökött vállba
-Honnan veszed?
-Képzeld én is látom a Twittert. Meg a TV-t. 
-Jaa. 
-Szóval Zayn Malik? - mosolygott kedvesen
-Igen. - bólintottam - De te honnan ismered?
-Van egy húgom - nevetett
-Megnyugodtam. 
-Várj, te nem szereted a pasid zenéjét?
-Nem úgy értem. - védtem magam - Te vagy a Green Day pólós srác, belőled nem nézném ki, hogy 1D-t hallgatsz.
-Te meg a Green Day pólós csaj, belőled meg nem nézem ki, hogy a One Direction egyik tagjával jársz.
-És mégis - nevettem fel - egyébként nem a kedvencem a zenéjük, de bírom.
-Legalább őszinte vagy. - mondta - Itt a busz.

-Ugye tudod, hogy most mindent elmondasz?! - rohant le Leah Violet-tel az oldalán
-Nektek is szép jó reggelt... - néztem végig rajtuk
-Meséélj már. - nyaggatott Violet
-Mégis miről? 
-Roxy, ne szórakozz már. - forgatta a szemét Leah - Zayn-ről!
-Zayn.. Ja igen. 19 éves, a One Direction tagja...
-Bazdmeg, ne szórakozz már most komolyan! - szólt rám Leah
-Jó. Mit akartok tudni? - sóhajtottam miközben leültem egy asztalhoz, ők meg mellém
-Mekkora a farka? - kérdezte Violet
-Na jó sziasztok - álltam fel röhögve, de visszarántottak
Utána mindenféléket kérdeztek, hogyan jöttünk össze, első csók, hogyan csókol stb.

-Sziiiaa - állt be a soromba mosolyogva Bii
-Bii, te mit keresel itt? - vigyorogtam rá
-Beszélnünk kéne...
-20 perc. - mondtam, mert láttam rajta, hogy komoly a dolog
Amint szabadulni tudtam mentem is Bii-hez, aki az egyik asztalnál ült és várt.
-Mi történt? - kérdeztem kétségbeesetten
-Emlékszel Dave-re? 
-Nem Bii, nem emlékszek az exemre. - néztem rá pislogás nélkül
-Jó na. Na akkor a lényeg.
-Köszönöm - bólintottam
-Jake haverja.
-Mármint azé a Jake-é? - vontam fel a szemöldököm - Aki Mandy-vel lógott és aki ott is volt náluk?
-Ühüm - bólintott Bii a szívószálat rágcsálva
-Bazdmeg - sziszegtem - és hogy tudtad meg?
-Ugye szombaton együtt lógtunk - mondta mire bólintottam - a buszmegállóban ott álltak együtt, Dave rájött, hogy hozzád megyek, akart is jönni, de ugye végül nem. 
-OMG. - sóhajtottam - Ez fos.
-Az. - bólintott Bii
-Mi történt? - hallottam egy hangot a hátam mögül
-Bii mond el neki is - sóhajtottam miközben Tina leült hozzánk
Bii felvázolta Tinának a helyzetet, aki hasonlóan reagált, mint mi.
-Dave egy pszichopata. Aki most beszerzett egy pszichopata barátot. - mondta Tina
-Dave nem is pszichopata. - pislogott nagyokat Bii
-De Jake lehet, hogy az. - gondolkodtam
-Vagy mindkettő vagy egyik se. - rágcsált Tina egy krumplit amit Bii-től csórt 
-Dave tuti nem. Csak szerelmes - védte Bii
-Dave sose volt szerelmes. Legalábbis belém - sütöttem le a szemem
-Azt hittem már túlléptél rajta - nézett rám Tina
-Igen, de azért még szarul eshet nem?!
-Jó nyugi. De nem történt semmi. Ez a lényeg nem? - ijedt meg Bii

-Hanyagoljuk a témát. - adtam fel
Bii lassan lelépett, de Tina még mindig itt maradt. 
-Neked nem kéne visszamenned melózni? - vontam fel a szemöldököm
-Mára ennyi volt, és kitaláltam, hogy ma mi ketten elmegyünk vásárolni.
-Én és a vásárlás? - döbbentem le 
-Igen, kéne vennem új cuccokat, nyárra még nincs semmi, és ha elutazunk nem mehetek nagykabátban. - magyarázta
-Hát jó...

Mielőtt elmentünk volna 'plázázni' azelőtt hazaugrottam átöltözni meg úgy döntöttünk, hogy kocsival könnyebben odaérünk.
-Remélem tudod, hogy most utállak. - doboltam az ujjaimmal a kormányon a piros lámpánál
-Miért is? 
-Tudod, hogy utálok a sok 'apuci cuki pici lánya' között mászkálni. Nem vagyok odavaló.
-Istenem most az egyszer kibírod ne rinyálj már. Tudod, hogy én is rühellem, ne tépjük már egymás idegeit. 
-Oké - sóhajtottam, majd rányomtam a gázra, mert a lámpa zöldre váltott
-Egyébként nem vágom. - mondta - Van kocsid, de te mindig busszal jársz.
-Háát... 1. nehéz parkolni 2. ahova általában járok az 1-2 megállóra van.
-Igaz - vonta meg a vállát
Még úgy 10 perc és meg is érkeztünk.
-Na hol kezdjük? - kérdezte Tina amikor beléptünk
-Nekem 8. 
-Jó akkor előbb nézzünk fel az emeletre.
-Tőlem - sóhajtottam
Már majdnem elértünk a mozgólépcsőhöz amikor egy 10 éves kiscsaj elénk ugrott. Szó szerint. 
-Úúúristen nem hiszem el, hogy te vagy az - sikítozott és közben úgy csapkodott a kezével mint egy kolibri
-Héé csajszi nyugi - nézett rá furán Tina, de a kolibri nem is figyelt rá
-Te vagy Roxy ugye? - csapkodott
-Igeen... - mondtam bizonytalanul
-Áááááááááá - sikított fel, és szerintem az összes galamb (Kevinnel együtt:DD) felszállt a környéken mint a filmekben
-Minden oké? - vontam fel a szemöldököm
-Csak egy közös képet légysziii. - mondta cérnavékony hangon, majd elővette a telefonját és egy másodperc alatt meg is csinálta a képet
-Sziiasztok - rázta a kezét össze vissza. Talán integetni akart...
-Gyorsan húzzunk innen - súgta a fülembe Tina
-Rendben - bólintottam, majd sietve elindultunk a mozgólépcsőn
-Mi volt ez a kiscsaj? - kérdezte miután felértünk
-Gondolom egy directioner.
-Jaa - jött rá Tina - és mivel most Zayn csaja vagy ezért így viselkednek veled?
-Aha. Amíg nem süketülök meg kibírom. 
-Gyere ide menjünk be - vonszolt be egy üzletbe 
Bevonszolt a boltba és elkezdtünk körülnézni. Igazából nem nagyon volt bármi is ami annyira megragadott volna, de elég nagy ez a pláza, szóval tuti nem megyek el üres kézzel.
-Mit szólsz ehhez? - emelt fel Tina egy felsőt
-Próbáld fel - vontam meg a vállam
-Okés - mondta majd odament a próbafülkéhez és felpróbálta
-Szerintem jó - erőltettem mosolyt magamra amikor kijött
-Akkor megveszem. Te láttál valamit? 
-Nem még nem.
Vagy 20 boltot bejártunk én már rég szétuntam az agyam mire beültünk egy fagyizószerűségbe.
-Köszönöm - mosolyogtam rá az eladó csajra amikor kihozta a limonádénkat 
-Te még nem vettél semmit. - nézett rám Tina
-Te meg ki se látszol a szatyrok mögül. - vágtam vissza
-De ez így olyan ciki, vegyél már te is valamit. 
-De nem tudok mit. 
-Akkor majd én veszek neked. Te meg addig sétálgass vagy mit tudom én - mondta mire elég értetlen fejet vághattam ezért folytatta - Ha velem jössz úgyse hagysz semmit.
-De Tina nem kell.
-Jó akkor csináljuk úgy, hogy cseréljük ki a pénztárcákat. 
-Rendben - adtam meg magam - de mit csináljak amíg te vásárolgatsz?
-Mit tudom én. De max fél óra és végzek ígérem. 
-Hát jó. - sóhajtottam, majd odaadtam neki a tárcámat, ő pedig a kezem benyomta az ő spongyabobosát. Tök jól nézett ki. Na mindegy...
Hát jó, Tina elment vásárolni, és fogalmam se volt, hogy mihez kezdjek. Mivel eddig csak ruhaüzletekben voltunk úgy gondoltam bemegyek egy lemezboltba, ugyanis ebben a plázában van egy olyan bolt ahol minden nekem való CD-t megtalálok és nem csak a tucatzenét. Szóval felpattantam és szinte futólépésben mentem el a boltig.
Éppen egy Simple Plan CD-t nézegettem amikor egy eladó megszólított.
-Hello, segíthetek? 
-Szia, nem köszi csak né... Beck? - néztem nagyot amikor felismertem 
-Roxy? - mosolyodott el - Hát te mit keresel itt?
-Csak benéztem. De te kajak itt melózol? 
-Ja - nevetett - És mizu? Reggel óta...
-Nem történt semmi komoly. Meddig vagy bent?
-Még úgy 40 perc - nézett az órájára - aztán randim van Liz-zel.
-Tényleg? - örültem meg neki
-Aha, reggel mondtad, hogy még szingli, ezért gondoltam felhívom. És akkor mondta, hogy ma.
-Az tök jó.
Még egy kicsit beszélgettem Beck-kel, aztán megvettem a CD-t (félreraktam valamennyit a tárcámból, hátha valami csoda folytán mégis veszek valamit) és Tina hívott is, hogy készen van. Jó gyors volt.
-Akkor léptem szia. - intettem
-Hello.
-Na végre itt vagy. - mondta Tina amikor odaértem a szökőkúthoz ahol találkoztunk - Mit vettél?
-Egy Simple Plan CD-t. - emeltem fel a kezemben tartott szatyrot - Na és te?
-Majd otthon megnézed. Vagy nem akarsz nálunk aludni? - kérdezte
-Végül is oké - mosolyodtam el - de miért csak akkor mutatod meg?
-Mert úgy izgibb - vigyorgott
-Te tudod - forgattam meg a szemeim - na induljunk. 
Miközben mentünk kifelé a plázából gyorsan dobtam egy sms-t Bryan-nek, hogy nem megyek este haza ne aggódjon. 2 perc múlva csörgött a telefonon.
-Hol alszol? - szólt bele kétségbeesetten Bryan
-Tinánál - nevettem fel miközben beszálltam a kocsiba
-Ja oké. De ugye nem versz át? 
-Bryan - röhögtem
-Oké, húgi, na itt van Vic, szóval leteszem. Vigyázz magadra és vezess óvatosan!
-Honnan tudod, hogy kocsival vagyok?
-Nem volt itthon.
-Jaa.
-Szöszi - nevetett - na hello
-Szia
-Azt hitte Zayn-hez mész mi? - kérdezte nevetve Tina
-Aham. Tudod milyen...
-Biztos szívesen lennél ott - vigyorgott
-Hülye - röhögtem, majd becsatoltam magam és indultunk is
-Egyébként ma nincs otthon senki - mondta - apám és a szörny ünneplik a szörny születésnapját... 
-Sajnálom - húztam el a számat
-Áhh mindegy - legyintett

Alig fél óra alatt odaértünk Tináékhoz. A szobájába mentünk rögtön ahol a saját cuccait lecseszte az íróasztalra, majd kiválogatta azokat a szatyrokat amibe az dolgaim voltak és odaadta.
Ahogy megnéztem a ruhákat majdnem elájultam. Vett egy rohadt jó rózsaszín-szürke virágos felsőt, egy hozzá illő rózsaszín farmert és hozzá egy szürke csöves sapkát, egy pár idézőjeles fülbevalót és egy fekete karkötőt. Imádom.
-Azt hiszem te leszel ezentúl a stylistom. - képedtem el 
-Mondtam, hogy találok neked valót. - kacsintott - Tényleg tetszik?
-Viccelsz?! Imádom - mosolyogtam
-Akkor jó - nyugodott meg 
-Nagyon köszönöm - öleltem meg 
-Igazán nincs mit - ölelt vissza - de várj valamit elfelejtettem.
Felpattant, majd gyorsan kikeresett egy cipős dobozt. Kinyitottam egy fehér tornacipő volt benne, rajta ilyen rajzszerű mintával. 
-Nem bírtam otthagyni - tekergette az egyik hajtincsét
-Ez baromi jó - nézegettem a kezembe tartott cipőt
-Annyira Roxy-s, hogy nem tudtam otthagyni - nevetett
-Gondolom. - nevettem - Még egyszer köszönöm - öleltem meg újra
Még Tina cuccait is átnéztük aztán lementünk a konyhába valami nasiért.



A nappaliban feküdtem Tináék kanapéján ő pedig a fotelben ült és a TV-t kapcsolgatta. Egyszer csak megcsörrent a telefonom. Zayn volt az.
-Bocsi - néztem Tinára majd felvettem
-Hol vagy? - szólt bele aggódva Zayn
-Tinánál - mondtam tök normálisan 
-Akkor azért nem nyitja ki senki... - gondolkodott
-Váj, te nálunk vagy?! - döbbentem le
-Ja. Öö... akkor most mi legyen? Egyébként Liam már ott van?
-Mit keresne itt Liam? - értetlenkedtem
-Szóval még nincs... Akkor megyek vele... Na mindegy, majd találkozunk, szia. - hadarta el majd kinyomta
-Mi történt? - kérdezte Tina
-Nem tom tök zavaros volt. Ott van nálunk aztán kérdezte, hogy itt van-e Liam... semmit nem vágok.
-Miért lenne itt Liam? He?
-Én is ezen vagyok...
-Na mindegy - feküdtem el újra
Alig 10 perc múlva csöngettek
-Nyitom - tápászkodott fel Tina
-Eszembe se jutott, de oké - röhögtem, mire Tina fejbe dobott egy párnával
Kicsit felkeltem az ülésből, hogy lássam ki jött.
-Sziasztok - köszöntek vigyorogva... Zayn és Liam
-Hát ti? - kérdezte Tina
Az arcát nem láttam, mivel háttal volt nekem, de valószínűleg elég értetlen feje lehetett. Mint nekem. 
-Ha beengedtek elmagyarázzuk - nevetett Liam
Tina arrébb állt és így a srácok is be tudtak jönni.
-Szóval mit kerestek itt? - néztem rá Zayn-re aki beült mellém
-Hát az úgy volt, hogy én át akartam menni hozzád. De te önző módon nem voltál otthon - nézett rám szúrósan
-Fogalmam se volt róla, hogy jössz! - védtem magam
-Az mindegy. Liam meg Tinához akart jönni. De mivel mindketten itt vagytok így egyszerűbb. - magyarázta el
-Aha - bólintottam - és most mi legyen?
-Éhes vagyok - mondta Liam
-És most mihez kezdjek? - nézett rá Tina
-Rendeljünk kínait. Hol a telefon? - fordultam körbe
-Miért pont kínait? - kérdezte Tina
-Mert a hupikéktörpikék kékek, a Hold sajtból van és mert szeretem a kínait. - adtam meg a logikus választ
-A Hold nem is sajtból van... - gondolkodott Zayn
-Ha én azt mondom akkor abból van - néztem rá szúrósan, majd tárcsáztam


2012. október 16., kedd

13. fejezet ~ Try

Sziiasztok :D Próbáltam gyorsan hozni az új részt, de csak így jöttem ki. :SS De mielőtt bármit is mondanék a részről nagyon szeretném megköszönni a komikat és a 7 rendszeres olvasót, nagyon sokat jelent ez nekem, szóval csak így tovább és remélem továbbra is tetszeni fog a blogom. :') Erről a részről pedig annyit, hogy egy nagyon picit visszaugrunk az időben és Bii szemszögéből láthatjuk a Liz&Niall jelenetet... :'DD Akkor jó olvasást. :33 xx.


Try

~Bii szemszöge.



-Akkor én most indulok - sóhajtottam miközben az üres Starbuck's-os poharammal játszottam.
-Muszáj odamenned? - húzta el a száját
-Igen, megígértem a többieknek. De holnap úgyis megint találkozunk - mosolyogtam rá
-Ja igen a holnap. - szisszent fel Nate
-Gáz van? - ijedtem meg
-Nem csak El. Holnap ilyen családi izé lesz és ugye az unokatesóm és ők is nálunk lesznek, és a nagy család minden... - magyarázkodott
-Semmi baj - mosolyogtam rá - megértem.
-Szeretlek - suttogta majd közelebb hajolt hozzám
-Én is. - néztem mélyen a szemébe.
Arcát megfogtam majd még közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam. 
-Most már tényleg indulok. - tápászkodtam fel
-Ne kísérjelek el? Zuhog az eső.
-Dehogyis, nem kell, Roxy itt lakik nem messze, meg van esernyőm.
-De biztos?
-Londoni csaj vagyok, ne aggódj értem - nevettem el magam
Közben elindultunk kifelé a Starbuck's-ból.
-Akkor szia - mosolygott rám, majd megcsókolt és elment
Teljesen boldog voltam, vigyorogva mentem el a buszmegállóig, láthatóan a legtöbb ember nem értette, hogy minek örül ennyire egy lány, zuhogó esőben, de őszintén nem izgatott most mások véleménye. Boldog voltam.
A buszmegállóban álltam és figyeltem az elhaladó autókat, amikor egy srác lépett oda mellém.
-Hello Bii - nézett le rám, mivel vagy egy fejjel magasabb volt nálam
Felnéztem és 2 srác állt mellettem. Amelyik köszönt azt ismertem. Elég jól...
-Dave? - ráncoltam a szemöldököm
-Mint látod - mosolygott
-Mit akarsz?
-Ne már Bii, mi régen haverok voltunk, most mert Roxy-val ez lett a vége te miért genyózól velem?
-Erre inkább nem válaszolok. - mondtam,majd vissza fordultam az út felé
-Honnan ismered? - kérdezte a másik srác
-Egy suliba járunk. Tudod van a 2 haverom, Nick és Rob, akikkel mindig a suliban lógtam. Hosszú sztori mindegy. A bandába tartozott még 5 csaj. Köztük ő is. - vázolta fel a helyzetet, mintha én ott se lennék
-És az a Roxy az ex-csajod? 
-Aham. - bólintott
-És neki van pasija? - bökött rám
-Valami külsős.
-Azért vágjátok, hogy még mindig itt állok melletek? - szólaltam meg
-Ja. - röhögött Dave
-Seggfej - morogtam
-Ismerős vagy nekem. Hogy is hívnak? - méregetett a másik srác
-Bii. -válaszolt helyettem Dave
-Nem tudom. De valahonnan nagyon. Egy ilyen csajt nehéz elfelejteni - fejtegette tovább
-Talán ha elmondanád a neved lehet, hogy rájönnék - néztem rápislogás nélkül
-Jake.
Mindent értek.
-Nem rémlik - ráztam a fejem
-Az kár. Pedig biztos ismerlek.
-Szerintem pedig biztos nem. 
Szerencsére pont megjött a busz. Reméltem, hogy Dave-ék lekopnak, csak az a szar, hogy általában az emberek azért vannak a buszmegállóban, hogy felszálljanak a kicseszett buszra. Shit.
Dave haverja egész végig engem bámult, de többet nem is beszéltem, sem Dave-el sem vele. 
Amikor bemondták a megállómat elkezdtem az ajtó felé menni.
-Roxy-hoz mész? - kérdezte Dave. Szemében a remény és a csalódottság keveréke látszódott
-Semmi közöd hozzá.
-Mehetek én is? - szóval rájött, hogy hozzá megyek
Persze Dave is mindig erre ment Roxy-hoz...
-Nem. - mondtam egyszerűen, majd leszálltam
-De Bii - szólt utánam, de pont a feje előtt bevágódott az ajtó.
Kinyitottam az esernyőmet és Roxy-ék felé vettem az irányt.

-Sziasztook - mosolyogtam amikor beléptem az ajtón
Mindenki mosolyogva visszaköszönt
-Na ez Bii. - mondta Tina - Bejön tök vizesen, a cipője szétázott és mégis mosolyog.
-Te meg hogy jöttél be? - ráncolta a szemöldökét Roxy
-Feltépte a vihar a kaput ezért tárva nyitva volt, szóval be kéne zárni. A bejárati ajtó meg nyitva volt. - vontam meg a vállam
-Adj egy kulcsot és bezárom - fordult Zayn Roxy-hoz
-Hagyjad már - legyintett Roxy - majd elintézem
-Rox ne szórakozz velem. - nézett szúrósan a barátnőjére -Tina hol a kulcs? 
-Az ajtó melletti polcon - bökött oda Tina
-Köszi. - mondta Zayn majd felpattant és kiviharzott
-Áruló - sziszegte Roxy, mire Tina csak kinyújtotta a nyelvét
-Egyébként Harry és Mandy csak fizikailag van itt? - ráncoltam a szemöldököm, mivel Harry és Mandy éppa fotelben smároltak
-Hosszú sztori - legyintett Louis
-Okéé... Na mindegy, akkor mindjárt jövök csak bedobom a kabátom és az esernyőm a gardróbba ok?
-Nyugodtan - mosolygott rám Roxy, majd elindultam.
Elindultam a gardrób felé (ami Roxyéknak elég nagy, ahhoz képest, hogy ketten laknak itt) és azt vettem észre, hogy ég a villany. Gondoltam csak biztos valaki égve hagyta nem foglalkoztam vele.
Azonban amikor benyitottam 2 alakot láttam bent. Liz-t és Niall-t. Niall-en csak egy boxer volt és épp Liz nyakát csókolgatta, miközben a melltartóját próbálta kikapcsolni. 
Ahogy megláttak ők is rögtön lefagytak. Még sose nyitottam rá senkire, és őszintén soha nem is volt tervemben, és ez most pláne kínos volt.
-Te jó isten - csak ennyit bírtam kinyögni
-Bii úristen - sápadt le Liz
-Ez nem az aminek látszik... - próbált magyarázkodni Niall
-Ja gondolom - néztem végig rajtuk gúnyosan 
Liz lehajtotta a fejét, Niall pedig a tarkóját vakargatta.
-Figyeljetek. Nem láttam semmit. Kimegyek úgy mintha semmi se történt volna, ti meg úgy oldjátok meg a szitut ahogy akarjátok. Kicsit kínos, de felejtsük el jó? - próbáltam mosolyt erőltetni magamra
-Köszi - suttogta hálásan Liz
Gyorsan ledobtam az esernyőmet és a kabátomat, majd siettem ki. 
-Na akkor most ti jöttök - vigyorgott Mandy Hazza öléből
Zayn és Roxy egymásra néztek majd bólintottak egyet.
-Kiszálltunk - mondták egyszerre
-Szóval mi nyertünk? - dobódott fel Mand
-Az egész rohadt gyerekes volt - sóhajtotta Roxy - Szóval nekem teljesen mindegy.
-Miről van szó? - kérdeztem mert már tényleg nagyon érdekelt
-Roxy és Zayn versenyeztek Mandy és Harry ellen. - vázolta fel a helyzetet Louis
-Miben? 
-Hogy kik a jobb páros.
-OMG - nevettem fel. Ez kajak full gyerekes.
-És te mitől vagy ilyen vörös? - húzta fel a szemöldökét Tina
Ó banyek, erre nem gondoltam... Mindegy...
-Vörös vagyok? - kaptam a kezem az arcomhoz - Lehet, hogy mert hirtelen a kinti hűvösből bejöttem a melegbe vagy valami ilyesmi.
-Valószínű - bólintott Zayn
Oyeeh. Megyek színésznőnek.
-Ó mini kakaós csiga - csillant fel a szemem
Gyorsan el is vettem egyet majd legszívesebben visszaköptem volna.
-Jézusom ezt honnan hoztátok?! - fintorogtam
-Mi sütöttük Tinával. - mondta Liam
-Ja, egyébként kurva finom, csak... nem vagyok éhes... - kamuztam
-Bii ne szépítsd, tudják, hogy elbaszták - legyintett Roxy
-Akkor jó - nevettem fel - de ezt, hogy lehet elcseszni?
-Lehet, hogy nem épp a csigákkal foglalkoztak - vigyorgott Zayn
-Hmm? - vonta fel a szemöldökét Lou
-Mindegy - mondta Liam
-Mi a helyzet? - lépett elő Liz 
Úgy látszik nem történt semmi...
-Most épp semmi - vonta meg a vállát Tina
-Rendelünk pizzát? - futott elő Niall
-Aha - örült meg Harry 
Az este további része nyugisan telt és senkinek nem tűnt fel, hogy mi a helyzet Liz-zel és Niall-el. Csak nekünk hármunknak volt kínos...

-Üvegezzünk! - vette fel az ötletet Louis
A fiúknak persze rögtön felcsillant a szeme, de mi lányok inkább húztuk a szánkat.
-Nemár csajok - nyaggatott minket Harry
-Nem. - mondta határozottan Liz
-De miért? - 'hisztizett' Niall
-Mert nincs kedvünk. - vonta meg a vállát Roxy
-De baby kérlek - bújt oda hozzá Zayn
-Nem.
Úgy 20 perc múlva valahogy mégis sikerült minket megfűzni, szóval Roxyval elmentünk üveget keresni. 
-Én előre félek. - mondtam
-Én is. Bele se merek gondolni, hogy mekkora baromságokat fognak kitalálni.
Visszamentünk egy üveggel, de láttuk, hogy Louis sehol.
-Lou? - kérdeztem
-Elment piát venni - vigyorgott Harry
-He? - értetlenkedtem
-Mégis mi legyen a büntetés, ha valaki nem csinálja meg a feladatot? - kérdezte Niall hasonló stílusban mint én
-Na azt már nem. - ijedt meg Roxy
-És ti ebbe belementetek?! - néztem mérgesen a lányokra 
-Nem volt más választásunk - védte magukat Tina
Roxy sóhajtott egyet, majd leült a földre Zayn mellé, aki magához húzta én pedig Liz mellé vetettem magam.
-Basszus én nem akarok lerészegedni - húzta a száját Tina
-Szerinted én? Tudod milyen vagyok olyankor... - fordult felé Roxy
-Milyen? - kérdezte tőle Zayn
Roxy csak legyintett egyet és fájdalmasan bámult maga elé. Tény, ha Roxy egyszer részeg akkor rá se lehet ismerni...
-Egyébként meg nem kell inni, csak ha megcsináljátok a feladatot - harapott bele Niall egy csigába
-Te azt hogy bírod megenni? - röhögött Tina
-Szerintem tök jó lett.
-Mondtam, hogy nem megy kárba - nevetett Liam

Kis időn belül Louis is megjött a piával, szóval kezdtünk is.
-Jujj, hadd kezdjek én, én légyszi! - pattogott Louis. Ülve.  
-Rendben Louis kezdjél - sóhajtott fáradtan Liz
-Dejóó! 
Louis pörgetett és az üveg Zayn-re mutatott.
-Hmmm... - gondolkodott Louis - Megvan! Fogd meg Rox csöcseit!
Zayn elröhögte magát, majd magához húzta barátnőjét és két kézzel megmarkolta Roxy melleit. 
Roxy vetett egy szúrós pillantást a pasijára, de az egy arcra puszival kiengesztelte.
-Ez gyenge volt Tomlinson - mondta Zayn
-Akkor pörgess Malik. - nézett rá Louis 
Most Liam-re esett a választás. Feladata az lett volna, hogy vegye le Liz melltartóját, de ahogy Liam meglátta Liz arcát inkább az ivás mellett döntött.
-Okos fiú - bólintott Liz
-Na pörgess - nevetett Harry
-Mandy. - mosolyodott el Liam, mivel ő következett - markold meg Hazza farkát.
-Mi? - sápadt le - Vagyis itt mindenki előtt? 
-Na gyerünk Mandy, az előbb nagyon tudtál, akkor most is - mosolygott gúnyosan Roxy
Erre Mandy erőt vett magán és megfogta, majd néhány másodperc után elengedte, bár Harry arckifejezése szerint ő nagyon élvezte. 
A következő néhány menet lement, Tina ivott még, majd Roxy.
Épp Liz pörgetett, Louis-ra.
-Okéé... - gondolkodott - Akkor menj ki az utcára, és az első szembejövő nőt/lányt/néninek adj egy puszit
-Néninek is? - képedt le Louis
-Jó, akkor a nénit hagyjuk ki. - legyintett Liz
Louis egy kicsit gondolkodott, én szinte biztos voltam benne, hogy nem vállalja el, ahogy szerintem a többiek is ezt hitték de...
-Elvállalom - mondta magabiztosan
-Na ezt megnézzük - röhögtem
Mind a 10-en kimentünk az utcára, majd Louis levált tőlünk mi pedig figyeltük, hogy mihez kezd.
Egyszer csak befordult egy nagyon csinos és szép lány. Louis megindult felé, majd megállította
-Mi az? - ráncolta a szemöldökét a csaj 
-Csak ennyit akartam - nézett Louis a csajra, majd lehajolt hozzá és adott egy arcra puszit majd elrohant
-Ez nem is volt gáz - mondta Roxy csalódottan
-Folytassuk - ült vissza Niall
A következő Mandy volt, a feladata pedig az volt, hogy Harry hátán menjenek ki az utcára. Igen, ez így nem gáz, de mindkettőjüknek le kell vennie a pólót.
-Megcsináljuk? - kérdezte Mandy a barátjától. Szegénykémből már a pia beszélt
-Csináljuk. - mondta Harry, majd mindketten levették a pólójukat, Mandy Harry hátára futott, majd kirohantak az utcára.
-Jézusom, kajak megcsinálták. - röhögött Louis
-Jaa. - nevettem én is - De miért kezdtek el hirtelen futni?
-Ott egy bácsi - nézte Zayn - Mandy után kiabál. Még jó, hogy Harry ott van.
-De miért kiabál Rox után, ha látja, hogy egy sráccal van? -  értetlenkedett Niall
-Részeg mint a dög. - jelentette ki Tina
-Kurva gyorsan menjünk be - lihegte Harry



~Zayn szemszöge:






Amikor hazaértünk mindenki rögtön elterült valahova. Én a kanapéra, Harry mellém, Niall a fotelbe, Liam a másik fotelbe, Louis pedig a földre(?).
-Ez azért kemény volt. - mondta Harry - szétröhögtem az agyam.
-Nekem mondod? Amikor Niall belenyomta a pofájába a 8 csigát azt hittem beszarok. - nevetett fáradtan Louis
-De a csajokat nem sikerült rendesen leitatni. - húztam el a számat - Pedig kíváncsi vagyok, hogy mi van Roxy-val amikor részeg, annyira titkolja vagymi...
-Persze Zayn neked csak ez számít, hogy a csajodat leitasd mi - nézett rám Liam
-Mondja ezt az aki megcsókolta Tina mellét. - vetettem oda gúnyosan
-Az volt a feladat - védte magát - különben is hagyta.
-Jól van Liam magyarázz csak - nevetett Niall
-Egyébként Bii tök fura volt ma nem? - emelkedett fel Louis
-Nem tudom, nekem nem tűnt úgy - ráztam a fejem
-Akkor mindegy - vonta meg Louis a vállát, majd visszafeküdt
-Louis nem lenne kényelmesebb mondjuk egy fotelben? - nézett rá Harry
-Jó nekem itt - vonta meg a vállát - Hol van Bob?
-Kint van a medencében. - mutattam ki - Minek?
-Egyedül érzem magam. Mindjárt jövök - azzal kiviharzott 
-Kéne neki egy barátnő - mondta Liam
-Mert neked annyira van barátnőd - vette oda Harry
-De én nem is társalgok gumikacsával. Különben is. Már van kiszemelt.
-Ki? - kapta fel a fejét Niall
-Tina. - mosolyodott el Liam
-Akkor lépjél haver - nézett rá Harry - ha vele is 2 hónap múlva kezdesz el randizni megverlek.
-Hidd el előrébb vannak már - vigyorogtam
-Mit tudsz Malik? - kérdezte Niall
-Majd Liam elmondja.
-Nem is volt semmi nagy dolog... - rántotta meg a vállát
-Akkor mond el mi volt az a kis dolog
-Smároltunk. - mondta ki végre
-Aha kis dolog - vigyorgott Hazza
-És hol? - kérdezte Niall
-Roxy-ék konyhájában - nevetett
-Az igen - röhögött Niall
-Mi igen? - jött be Louis halál vizesen a 2 gumikacsával a kezében
-Louis, úgy tudtam, hogy csak a kacsákért mész, nem úszni - néztem rá furán
-Legalább este nem kell fürdened - vonta meg a vállát Liam
-Hülyék. Egyébként túlságosan beúsztak így nem értem el őket és beestem.
-Az szarügy. - néztem végig rajta
-Az. - bólintott - De miről maradtam le? 
-Liam leteperte Tinát. - mondta Harry, miközben Lou visszaült a földre
-Csak smároltunk - dobta meg Liam egy párnával Hazza-t
Erre Louis csak csipogott. Vagyis a kacsák csipogtak.
-Louis, neked tényleg kéne egy csaj. - néztem le rá 
-Hmm? - nézett rám 2 csipogás között
-Komolyan. Te vagy a legidősebb a bandából és gumikacsákkal játszol.
-Nem, most nem menne. Túl friss volt a dolog El-lel és különben is...
-Te tudod - sóhajtott Liam, majd bekapcsoltuk a tv-t.


~ Roxy szemszöge:




Szerda

Kicsit izgatott voltam ma. Ugyanis ma van a hivatalos bejelentése annak, hogy Zayn-nel együtt vagyunk. Zayn mondta, hogy ma mindenképp átjön hozzám és akkor együtt nézzük. Ma Bryan Vicky-nél lesz szóval csak ketten leszünk. Azt mondta 6-ra átjön, mert 8-kor kezdődik a műsor. Logikus nem?!
Na mindegy.
Gyorsan átöltöztem a Nando's ruhámból, a hajamat lófarokba kötöttem, majd vártam Zayn-t.

-Szia - köszönt boldogan amikor kinyitottam az ajtót 
-Hello - mosolyogtam rá, majd lábujjhegyre álltam és nyomtam egy puszit az arcára
-Bemehetek? 
-Persze - vigyorogtam, majd arrébb álltam, hogy betudjon jönni
-Milyen napod volt? - kérdezte miközben levágódott a kanapéra
-Semmi extra nem volt - mondtam miközben bezártam az ajtót - nálad?
-Voltunk egy fotózáson, de amúgy nálam se volt semmi komoly.
-Igen, mert a fotózás csak egy kis semmiség igaz? - vontam fel a szemöldököm majd leültem le mellé a kanapéra
-Végig csak rád gondoltam és hogy itt legyen - nézett mélyen a szemembe
-Várj egy percet, gyorsan hányok egyet.
-Jó más lányoknál ez bejön - röhögött
-Én nem vagyok más lány.
-Tudom. - vette fel megint ugyanazt a nézését
-Basszus ezt te a tükör előtt gyakorlod vagy mi? - röhögtem el magam
-Nem, egyszerűen csak jó vagyok - mondta flegmán
-Aha persze. - nevettem tovább - És ha ezt kitárgyaltuk akkor most mit csináljunk?
-Képeket. 
-He? - néztem furán
-Ezért jöttem előbb.
-Még mindig nem értem - ráztam a fejem
-Gondoltam - nevetett - szóval arra gondoltam, hogy miután leadják az interjút mondjuk egy fél órával később feltöltök rólunk egy képet Twittere.
-Minek is? - paráztam be
-Mert dicsekedni akarok a barátnőmmel - hajolt közelebb hozzám és megcsókolt
-Ha kapok még egy ilyet akkor lehet, hogy belemegyek - adtam meg magam
Zayn elnevette magát, majd kaptam egy még hosszabb csókot.
-Na jó, legyen - nevettem fel egy picit 
-Rendben, de csak szólok, hogy tudd még vagy 50 csók lesz, hogy legyen egy tökéletes kép
-Aha vágom, túl nagy az egod ahhoz, hogy szimplán 2 közül válassz - mosolyodtam el gúnyosan
-Nem, csak kell ok arra, hogy egymás után minél többször lesmároljalak.
-Hát te  hülye vagy - röhögtem el magam
Zayn az ölébe húzott és megcsókolt. Kliikk.
-Már csak 49 - vigyorgott
Reménytelenül felsóhajtottam majd én húztam magamhoz és csókoltam meg.

Az interjú közben Zayn elfeküdt a kanapén a fejét pedig az ölembe hajtotta és úgy néztük végig. Igazából rengeteget röhögtem a srácok hülyeségein, egyébként tisztára olyanok voltak mint amikor velünk voltak, csak akkor sokkal perverzebbek.
-Na? - ült fel Zayn
-Mit na? 
-Hogy tetszett?
-Háát... Kicsit furcsa amikor az ember saját magát látja a TV-ben. Miközben valakit megcsókol... És még csak egy kép volt...
-Lesz abból még szexvideó is. - mondta Zayn mire teljesen lesápadtam
Totál kiröhögött a lesápadt fejem miatt, de miután kiörülte a fejét magához húzott és adott egy puszit a hajamba.
-Ne ijedezzél már - nézett rám mosolyogva - tudod, hogy nem tennék ilyet.
-Jólvanna. - védtem magam nevetve
-Tudod, hogy sose hagynám, hogy kikerüljön a videó.
-Zayn, te mennyire szeretsz engem csesztetni? 
-Ez nem vicc volt. - mondta komolyan mire megint lesápadtam. Ő meg megint kiröhögött
-Kezdek haragudni. - húzta fel a szemöldökkel
-Ki tudlak engesztelni? - nézett nagy szemekkel
-Próbáld meg.
Odahajolt hozzám és megcsókolt. Megint. 
-Sikerült?
-Azt hiszem - nevettem
-Ja, egyébként kiválasztottam a képet.
-Na mutasd.
A kezembe nyomta a telefonját, majd megnéztem a képet.
-Zayn?
-Igen? 
-Mond, ez nem az első kép?
-De. 
Megdobtam egy marék chips-szel.