II/4. ~ Goodbye

Hello :D Tudom, nagyon rég volt rész, és ez is rövid lett, de siettem ahogy tudtam. Igazából örülnék, ha érkezne 1-2 komment, mert már nagyon rég kaptam tőletek, és hiányzik ://
Jó olvasást, xx. <3

Goodbye

Másnap reggel olyan délután kettő körül ébredtem. Felkönyököltem az ágyon, majd éles szúrás nyílalt a fejembe, mire rögtön odakaptam a kezem, hátha az segít. Nos, mivel a kezem nem varázspálca, ezért kerestem magamnak valami gyógyszert és kimentem a konyhába, hogy töltsek egy pohár vizet és bevegyem. Közben felkaptam a kávézóasztalról a mobilom és csekkoltam.
5 nem fogadott hívás: Zayn.
Fogalmam se volt, hogy mit akarhat. Megnéztem a hívások időpontját, és mindegyik között negyed óra van, az utolsó 12 perce volt. Nos akkor nem hívom vissza, ha nagyon akar valamit hív hatodszorra is.
És hívott.
-Igen? - vettem fel hidegen.
-Roxy figyelj. Nagyon sajnálom. - hallottam a hangját a vonal túlsó végéről. - Kérlek, hadd magyarázzam meg.
-Hallgatlak Malik. - ültem le a kanapéra.
És akkor mesélt. Elmondta az egészet, hogy hogyan történt, ki mit mondott és, hogy mikor pattant el az agya.
-Zayn. - döntöttem hátra a fejem a kanapén. - Most komolyan muszáj volt ezt?
-Mit?
-Feltűnt már, hogy van egy enyhe birtoklási mániád? - válaszoltam kérdéssel a kérdésére.
-Öö... - kereste a szavakat. Ajjjhh...
-Zayn, már nem vagyunk együtt és nem is a legnagyobb békében váltunk el ugye?
-Nem nagyon...
-Akkor minek kellett most ezt csinálni? Vagyis... baromi rendes tőled, hogy megvédtél, de ettől most nem fogok a karjaidba borulni. Hidd el, nagyon meghatódtam tőle, de már nem járunk. Nem vagyok a barátnőd. - hihetetlenül fájt kimondani ezeket a szavakat, de vissza kellett tartanom a sírást. - Kérlek Zayn, felejts el.
-De Roxy... - kezdett volna magyarázkodni, de nem hagytam.
-Szia Zayn. - nyomtam ki a telefont.
Borzasztóan fájt, de nem tudtam mást tenni. El kellett engednem végleg. Nem hagyhatom, hogy játsszon velem. Amit tett egyszerűen nem tudom megbocsájtani. Mandyre is haragszom egy kicsit, de ő máshogy igyekszik, és nem veri szét azt, aki most nekem annyit segít. A többiek már vagy ezerszer meg akarták magyarázni, hogy mi volt Zayn és Mandy között, de nem érdekel. Mindkettőjükben hatalmasat csalódtam.
Úgy éreztem, hogy ki kell szellőztetnem a fejem, ezért gyorsan átöltöztem és kimentem egy közeli parkba. Leültem egy üres padra és a cipőm orrával rugdosni kezdtem a kavicsokat. Éreztem, hogy nagyon elcsesztem. Zayn mindig nagyon féltékeny típus volt, ami zavart. Rohadtul zavart. És most is... Minden fel kell húznia az agyát. Úgy érzem, hogy ez is miattam van. Lehet, hogy inkább Luke felé kellett volna nyitnom. Ő komolyan küzdött értem és csak azért is próbálkozott. De én magam köré vettem egy burkot és nem engedtem közel magamhoz senkit. Pedig Luke megérdemelte volna. De én elrontottam. Talán ha összejöttem volna Lukeal akkor nem kezdődött volna el az egész. Akkor most nem lenne gipszben a karom, nem nyúltam volna újra gyógyszerekhez, nem kerülök újra közel Davehez.
-Eltűntél. - szólalt meg mellőlem valaki, és ijedtemben azt hittem, hogy összepisilem magam.
-Jake. - sziszegtem a kezem a szívemhez kapva. - Mi lenne ha legközelebb nem hoznád rám a frászt?
-Bocs, de most mit csináljak? Kopogjak? - nézett furán.
-Oké, na. - nyugodtam le. 
-Nem kerestél mostanában. - jegyezte meg.
-Leraktam. - feleltem. 
-Örülök. 
-Érdekes egy díler vagy te. - néztem végig rajta.
-Kösz. - röhögte el magát.
-Amúgy... hogy találtál rám? Vagyis... honnan tudtad, hogy itt vagyok?
-Nos... én kerestelek téged. - pöckölt le a nadrágjáról egy porszemet.
-Jézusom, te követtél? - képedtem el.
-Nem. Vagyis... épp elsétáltál egy sikátor mellett, ahol én épp egy üzlettel végeztem, majd követtelek. De nem poloskáztalak be vagy valami.
-Megnyugtató. - feleltem gúnyosan.
-Akkor nem találkozunk többet? - kérdezte.
-Amennyiben nem követsz többet nem valószínű. - ráztam meg a fejem egy halvány mosollyal. 
-Szia Roxy. - mosolygott rám búcsúzóul, majd szép lassan elsétált. Figyeltem az alakját, ahogy egyre jobban eltávolodik a fák között, végül teljesen eltűnik. 
A következő pillanatban apró cseppekben hullani kezdett az eső. Tistára mint valami filmben. Gondoltam elindulok, még mielőtt jobban rákezdene. 
Szerettem esőben sétálni London utcáin. Valahogy megvolt a hangulata. Igaz, hogy elázott a hajam és a tornacipőm is, de ilyenkor mindig kitisztul a fejem.
Amikor beléptem a lakásba egy félmeztelen Lukeal találtam szembe magam, akin csak egy alsógatya volt, és körbe-körbe járkál a nappaliban a mobiljával a kezével. 
-Luke, minden oké? - néztem rá furcsán.
-Na végre, itt vagy. - ölelt meg szorosan.
-Öö... igen, ez nekem is feltűnt. 
-Vizes vagy. - állapította meg, majd eltolt magától.
-Ja, mert esett az eső. - feleltem bénán.
-Miért nem szóltál, hogy elmész? Tudod, hogy mennyire aggódtam?
-Mert aludtál. - válaszoltam. - Amúgy miért nem hívtál fel?
-Mert itthon hagytad a mobilod. Basszus, már nem tudtam mit higgyek. Hogy a pszichopata exeddel vagy, aki éppen megerőszakol, vagy drogot veszel megint.
-Örülök, hogy bízol bennem. - bólintottam.
-Csak aggódom. -  vetődött le a fotelbe. 
-Már nem kell. - mosolyodtam el halványan, majd leültem a fotel karfájára. - Csak a parkba mentem le kiüríteni a fejemet.
-Mivel volt tele? - kérdezte összehúzott szemöldökkel.
-Malik felhívott és elmondta, hogy mi volt tegnap.
-Mit mondott? - faggatott tovább. Elmondtam mindent, úgy ahogy Zayn leírta a történteket.
-Legalább nem kamuzott. - bólintott Luke miután végeztem. - Figyelj Roxy, ne haragudj azokért amiket mondtam. Tudod, hogy részeg voltam és...
-Nem tudok rád haragudni. - szakítottam félbe. - Egyszerűen nem megy.
-Miért?
-Most komolyan. Szerinted hány ember utazott volna több ezer mérföldet csak azért, hogy itt legyen velem és megvédjen? 
Luke halványan elmosolyodott és kitárta a kezét. Én mosolyogva bebújtam az ölébe és a fejem a vállába fúrtam. Hihetetlen hálás voltam neki, hogy ott van mellettem. 

-Lukee! Ébresztő! - ugrottam rá az ágyára. Már egy hét telt el a buli óta és Zayn azóta se keresett.
-Hány óra? - kérdezte morogva.
-Fél kilenc - feleltem.
-Te nem vagy normális - közölte kedvesen, majd belenyomta a párnába a fejét, azzal a céllal, hogy visszaalszik. Na ezt nagyon elhitte.
Ráültem a derekára, majd ugrálni kezdtem rajta, miközben a hátát csapkodtam.
-Rox, bármennyire is tetszik ez a mozdulat, nem fogok délután kettő előtt kikelni az ágyból.
-De léégyszii - hajoltam oda az arcához, és hosszan elnyújtottam a 'légyszi't.
-Ha egy jó hullámról lenne szó, már rég a parton lennék - mondta álmos, rekedtes hangon. - De itt nincs hullám, nincs part szóval nincs semmi amivel ki tudnál szedni az ágyból - Hahh, Luke még nem ismer eléggé.
Az arcától kezdve egészen a nyakáig mindenhova puszikat kezdtem el neki adni, miközben az egyik kezemmel átkaroltam a hasát (a másik kezem be volt gipszelve, továbbra is). Luke halkan felnevetett, de nem mászott ki.
-Ennél egy kicsit több kell - nevetett.
-Ajj már - vágtam be a durcit, majd lemásztam Lukeról és karba font kézzel, szúrósan néztem rá.
Luke megfordult és akkor jöttem rá, hogy milyen jól áll neki, ha korán reggel felkeltem. Haja kócosan lógott bele a homlokába, sötétbarna szeme kicsit összeszűkült és a takaró lecsúszott, így ismét belátást nyertem a kockáiba, amiket két éve láttam utoljára, és szerintem azóta még rájuk is dolgozott. Amúgy a pasik miért imádnak félmeztelenül aludni? Már nem mintha bánnám...
-Mi ilyen érdekes rajtam? - kérdezte pimasz mosollyal.
-Semmi - ráztam meg a fejem, majd eszembe jutott, hogy miért is jöttem. - Kapsz 20 percet, hogy felébredj és elkészülj.
-Hova megyünk? - nézett fájdalmasan.
-A kivégzésedre - forgattam a szemeimet, majd kimentem a szobában. Persze kifelé menet végig éreztem Luke tekintetét a lábaimon.
Miután átöltöztem, fogat mostam, megcsináltam a hajam és a sminkem a konyhát kezdtem el feltúrni. Amikor Luke bejött, kicsit furcsán nézte, ahogyan a pulton térdelve kutakodok a legfelső polcokon.
-Te meg mi a szart csinálsz? - kérdezte néhány perc múlva. Persze, nehogy segítsen.
-Alacsony vagyok, na - néztem rá szúrósan, jelezve, hogy ne piszkálja a magasságom.
-Mit keresünk? - állt mellém.
-Jéé, így magasabb vagyok - jelentettem be boldogan. 
-Mivel egy szekrényen állsz - forgatta a szemeit. - Szóval, mi kell?
-Mogyoró - feleltem tök természetesen.
-Az én mogyoróim nem felelnek meg? - húzta fel a fél szemöldökét.
-Neeem, nekem igazi mogyi kell.
-Az én mogyoróim is igaziak - védte meg magát. Idegesen fújtattam egyet, mire Luke vette az adást. - Szállj le onnan - sóhajtott, mire én leugrottam. Luke felnyúlt és csak felemelte a karját és kotorászni kezdett. Csak egy kicsit kellett lábujjhegyre állnia. Na jó, ez nem ér. 
-Na? 
-Tessék - nyomott a kezembe egy csomag hámozott földimogyorót. 
-Köszönöm - öleltem meg boldogan.
-Amúgy mire kell?
-A mókusoknak - feleltem komolyan.
-Oké, vagy te nem vagy normális, vagy én - nézett rám pislogás nélkül.
-Ajj, majd megérted - legyintettem, majd a kezénél fogva húzni kezdtem magam után és meg sem álltunk egészen a St. James parkig.
Megkerestem a kedvenc helyemet, ahol a legtöbb mókus van, majd leültem a fűbe.
-És most? - kérdezte Luke.
-Várunk - vontam meg a vállam.
-Mégis mire? - ráncolta a szemöldökét.
-Ajjh - sóhajtottam, majd kiszórtam néhány mogyorót a zacskóból. És láss csodát, a mókusok máris megjelentek.
-De jó fejek - vigyorgott Luke.
-Adj nekik - nyújtottam felé a dobozt, mire Luke kivett néhány darabot. Két mókus rögtön le is támadta, majd hozzám is jöttek, és tőlem is kunyiztak.

-Na, megérte felkelni korábban? - kérdeztem vigyorogva, miközben kinyitottam a postaládát. 
-Oké, igazad van - vonta meg Luke a vállát.
-Ez meg mi? - nézegettem furcsán a kezemben tartott borítékot. Sydneyből jött. Oké, de miért nem hívott fel? Ki ír ma már levelet?
-Bryan? - kérdezte Luke mögém állva, miközben egyik kezével óvatosan átfogta a derekamat.
-Igen - ráncoltam a szemöldököm. - Mit akarhat? Levélben?
-Menjünk fel és nézzük meg.
Továbbra is furcsán nézegettem a borítékot, amíg a lift megérkezett az emeletünkre. Első utam a kanapéhoz vezetett és rögtön kinyitottam a borítékot. 2 repülőjegy volt benne, nekem és Lukenak. Semmi más.
-Mikorra szól? - vette el Luke az egyiket.
-Jövőhét - feleltem. - Szerinted miért küldte?
-Nincs üzenet a borítékban? 
-A-a - ráztam meg a fejem.
-Hívd fel - adta meg Luke a logikus megoldást.
-Igaz - sóhajtottam, majd előhalásztam a mobilom. 
Csöng... Csöng... Csöng... 
-Nem veszi fel - nyomtam ki szomorúan. - Majd később megpróbáljuk.
-Vagy direkt nem veszi fel.
-He? - néztem furán.
-Ismerem a bátyád - mondta. Amúgy ez tényleg így van, tök jóban vannak. - És vannak ilyen dolgai. Lehet, hogy valamit be akar jelenteni vagy ilyesmi - vonta meg a vállát, de nekem túl feltűnő volt...
-Te tudod, hogy miért megyünk vissza! - kerekedtek el a szemeim.
-Mi? Dehogyis - Luke nagyon bénán kamuzik. 
-Mond el! Mond el! - üvöltöttem a fejébe.
Nos az egész délutánunk így telt el. Én kergettem Luke-ot, Luke pedig futott előlem. De nem mondta el. Erős.
-Na jó, feladom - ültem le durcásan a kanapéra.
-Nyugi van, kedden leveszik a gipszedet, szerdán utazunk és akkor minden kiderül - simította meg a vállam.
-Akkor is gonosz vagy - morciztam.
-Ha te mondod - röhögte el magát.